Le Monde: Le Pen embereket kínzott<BR/>

Vágólapra másolva!
Leleplező cikket közölt hétfői számában a legtekintélyesebb francia napilap. A cikk szerint Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetője az ötvenes években emberek kínzásában vett részt Algériában. A pártvezér lejárató hadjáratról beszél, amit a lap indított ellene a franciaországi választások előtt egy héttel.
Vágólapra másolva!

Hat nappal a francia törvényhozási választások első fordulója előtt a Le Monde leleplező dokumentumokat közölt Le Pen, a francia szélsőjobb vezérének a múltjáról. A lap hétfői számában olyan algériaiakat szólaltat meg, akik azt állítják, hogy Le Pen kegyetlenkedett velük a véres algériai függetlenségi háború idején, az ötvenes években. A Nemzeti Front vezetője akkoriban főhadnagyként szolgált az afrikai országban, és a visszaemlékezések szerint több alakalommal is közreműködött kínzásokban, amiket elektromos árammal végeztek.

Le Pen hétfőn felháborodottan tagadta a legtekintélyesebb francia napilap értesüléseit, a szemtanúk és visszaemlékezők állításairól pedig azt mondta: "az első szótól az utolsóig kitaláció, nem más, mint rágalmazás". Bejelentette, hogy a lapot bepereli. A pártvezér szerint a Le Monde éles támadásáról, lejárató hadjáratáról van szó, annak érdekében, hogy a június 9-i választások előtt ellehetetlenítsék őt.

Az áprilisi franciaországi elnökválasztások első fordulójából Jacques Chirac leköszönő államfő és Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front elnöke jutott a második körbe. Chirac közel 20 százalékkal nyert, Le Pen pedig 17 százalékot kapott, kiütve ezzel a szocialisták esélyesebbnek gondolt jelöltjét, Lionel Jospint. Le Pen igen jó eredményeivel sokkolta az államapparátust, és a közvélemény jelentős részét. Chirac végül nagy többséggel nyerte meg a második fordulót, míg Le Pen nagy arányú vereséget szenvedett. Akkor kijelentette: a júniusi törvényhozási választásokon maga fogja pártját "harcba vezetni". Hozzáfűzte azonban, azt is, hogy személyesen nem indul a mandátumokért folyó versengésben.

Korábban:

Chirac nyerte a francia elnökválasztást