Szervezetét vádolja egy FBI-nyomozó

Vágólapra másolva!
Valóságos vádbeszédet tartott az amerikai szenátusban Coleen Rowley, a szövetségi nyomozó iroda (FBI) ügynöknője, aki szerint elöljárói nem vettek tudomást figyelmeztető jelentéseiről a tavaly szeptember 11-i New York-i és washingtoni merényletek előtt.
Vágólapra másolva!

Rowley asszony a szenátus jogi bizottsága előtt először beszélt nyilvánosan arról, hogy több száz olyan ügynöki jelentést kapott az ország különböző pontjairól, amelyek hasonló aggodalmakról számoltak be. "Ésszerűsíteni kell az FBI-on belüli bürokráciát, hogy alkalmas legyen a terrorizmus elleni harcra" - jelentette ki.

A 20 éve az FBI-nak dolgozó, Minnesota államban szolgáló Coleen Rowley május 21-én keltezett, Robert Mueller igazgatónak címzett 13 oldalas levél kapcsán vált ismertté. A levélben azzal vádolta a szövetségi nyomozó iroda vezetőségét, hogy megakadályozták a francia állampolgárságú Zacarias Moussaoui ügyének kivizsgálását. Ez utóbbit augusztus 16-án tartóztatták le Minnesotában, ahol egy repülőiskolában kapott kiképzést. A szeptember 11-i merényletekben nyomozók szerint ő volt a huszadik tagja annak a terroristacsoportnak, amely végül eltérítette a terrortámadáshoz szükséges repülőgépeket. Az egyik meg nem nevezett előljáró azonban mindent elkövetett azért, hogy megakadályozza a minnesotai ügynökök munkáját, akik az igazságügy-minisztériumtól próbáltak engedélyt kapni házkutatási parancsot, hogy megvizsgálhassák Moussaoui számítógépét. Rowley asszony szerint az FBI-on belül "a félelem légköre" uralkodik, és a vezetés, mindenekelőtt Mueller igyekszik azóta is eltusolni a szervezet melléfogásait.

Mueller, akit szintén a jogi bizottság hallgatott meg, elismerte, hogy az FBI nem vett komolyan bizonyos figyelmeztetéseket, szervezeti reformokat ígért, hogy az FBI és a központi hírszerző ügynökség, a CIA hatékonyabban működhessen együtt az információcserében és a terroristák elleni hajtóvadászatban. Azt állította, hogy a reform szükségessége már szeptember 1-e előtt érezhető volt, azóta pedig sürgetőbbé vált.