Amerikai püspökkari konferencia a pedofil papokról

Vágólapra másolva!
A texasi Dallasban ülésező amerikai püspökkari konferencia az előzetes közlések szerint pénteken olyan határozatot fogad el, amely szerint azonnal ki kell zárni a papi közösségből azokat, akikről kiderül, hogy szexuális molesztálást követtek el fiatalkorú sérelmére.
Vágólapra másolva!

A pedofília-botrány idén januárban robbant ki, amikor büntető bíróság előtt kellett felelnie egy bostoni római katolikus papnak, mert fiatal fiúkat zaklatott. Az ügy lavinát indított el: újabb és újabb botrányos esetekre derült fény. Azóta az Egyesült Államokban négy püspök veszítette el hivatalát és 250 pap volt kénytelen levetni a reverendát, de Lengyelországban, Írországban, Kanadában, Ausztráliában és Afrikában is több püspök kényszerült lemondásra. Az egyházi elöljárók abban voltak bűnösek, hogy amikor kiderült valamelyik beosztott papjukról, hogy nem volt képes ellenállni hajlamainak, a botrány elkerülése érdekében nem tettek bejelentést a hatóságoknak, hanem eltussolták az ügyet, és a pedofil papot egyik parókiáról a másikra helyezgették át - anélkül természetesen, hogy a híveket figyelmeztették volna az illető múltjára.

A pápa nemrégiben Rómába rendelte az Egyesült Államok római katolikus egyházának vezetőit, és arra hívta fel őket, hogy ne tanúsítsanak elnézést az ilyen vétkek elkövetőivel szemben. Az amerikai püspökkari konferencia csütörtökön ült össze Dallasban, és mint hírlik, a pedofíliáról elfogadandó határozatban a "zéró tolerancia", a "semmi türelem" elvét kívánják megfogalmazni. Kikerült a határozattervezetből az az eredetileg javasolt szövegrész, hogy annak, aki egyszer "megbotlott", egyetlen esélyt még kell kapnia a jó útra téréshez. Roger Mahony Los Angeles-i bíboros szerint ennyi lazaságot sem engedhet meg magának az egyház, mert "mai tudásunk szerint az ilyen természetű bűnös magatartásra nem létezik sikeres kezelés".

Scott Applebee, a Notre Dame egyetem teológus professzora a tanácskozáson kemény szavakkal ostorozta a püspököket: szerinte azon egyházi elöljárók esetében, akik a pedofil eseteket eltitkolják, vagyis védelmet nyújtanak a molesztáló papoknak, nem "tévedésekről és hibákról" kell beszélni, hanem "nevén kell nevezni a bűnt - a bűnt, amely a hatalom arroganciájából fakad". A dallasi püspöki értekezleten szót kapott négy sértett is, akit fiatal korában pap részéről szexuális zaklatás ért. Ezek a sértettek is azt kérték, hogy ne legyen elnézés a "szexuális ragadozó" papoknak.

A püspökkari konferencia elnöke, Wilton Gregory, a tanácskozást megnyitó beszédében bocsánatot kért mindazoktól, akiket pap vagy egyházi tisztségviselő részéről szexuális zaklatás ért. Megbocsátást kért a hívektől azon püspöktársai nevében is, akik a botránytól való félelmükben, ahelyett, hogy a gyermekeket védelmezték volna, nem jelentették az eseteket, és akik a zaklatások áldozataihoz és családtagjaikhoz ellenfélként viszonyultak.