Kezdődik a per a kapruni gleccservasút-tűz ügyében

Vágólapra másolva!
Tizenhat ember áll a bíróság elé kedden az ausztriai Salzburgban a 2000. november 11-én 155 ember életét kioltó ausztriai gleccservasút-tűz ügyében. A vádlottak között szerelők és minisztériumi munkatársak is vannak, a vád alapján öt évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.
Vágólapra másolva!

A 2000. november 11-i kapruni gleccservasút-tűzben 155 ember vesztette életét, a szerencsétlenséget összesen 12 ember élte túl. A gleccservasúttal Európa különböző országaiból származó síelők szerettek volna feljutni a sípályákhoz, amikor tűz ütött ki, az ajtók pedig nem nyíltak. A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a tüzet a meghibásodott fűtőberendezés okozta, az égést pedig gyorsította a szabálytalan faburkolat, emellett a karosszériát sem lett volna szabad olyan műanyagból készíteni, amely égés esetén mérges gázokat termel.

A kedden kezdődő per 16 vádlottja között vannak a vasúti cég alkalmazottjai, szerelők és az osztrák közlekedési minisztérium munkatársai is. Őket azzal vádolják, hogy a gondatlanságuk miatt keletkezett a tűz, és ezzel veszélybe sodortak embereket. A vád alapján 5 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. A vádlottak eddig mind ártatlannak vallották magukat.