Őrizetbe vett al-Kaidások Marokkóban

Az al-Kaida magas rangú tagjait vették őrizetbe Marokkóban. Abu Zubair felügyelte az afganisztáni kiképzést, a háború idején pedig az al-Kaida tagjainak evakuálásával foglalkozott.
Letartóztatták Marokkóban az al-Kaida magas rangú tagját. A szaúdi állampolgárságú Abu Zubair (beceneve: "Medve") irányította Oszama bin Laden hálózatának Afganisztáni műveleteit a szeptember 11-i támadások előtt, állítják az USA-ban. Zubairt most azzal gyanúsítják, hogy merényleteket tervezett nyugati érdekeltségek ellen Marokkóban.

Marokkóban az al-Kaida másik magas rangú tagját is őrizetbe vették. Mohamed Hajdar Zamart kiadták a szíriai hatóságoknak. Állítólag ő szervezte be az egyik szeptemberi merénylőt.

Szeptember 11-én két repülő a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) épületébe csapódott, a harmadik pedig a Pentagon épületére zuhant Washingtonban. Az USA szerint a merényleteket bin Laden hálózata, az al-Kaida követte el.

Zubair, a "Medve" vezette felügyelte az al-Kaida egyes kiképzőtáborait Afganisztánban. Az al-Kaida és a tálib rezsim elleni hadjárat idején pedig a hálózat tagjainak evakuálását segítette. Az egyelőre nem derült ki, hogy a 135 kilós szaúdi mikor érkezett Marokkóba.

Közeli munkatársa volt azonban Zubair annak a Abu Zubajdának, akit Pakisztánban tartóztatott le az FBI és a helyi rendőrség márciusban. Jelenleg ismeretlen helyen tartja fogva és vallatja az USA.

Zubajda volt az al-Kaida műveleti főnöke és Zubairral egyetemben a nemzetközi toborzással is foglalkozott. A kiképzés után az újoncokból úgynevezett "alvó sejteket" szerveztek a tengerentúlon.

Arra nincs egyelőre bizonyíték, hogy közvetlen köze lenne az USA elleni merényletekhez - írja a BBC.

Letartóztatási hullám

A "Medve" és Zamar előtt már 7 személyt tartóztatattak le Marokkóban. A férfiakat és nőket azzal gyanúsítják, hogy az al-Kaida tagjaiként támadást terveztek a Gibraltári szoroson áthaladó amerikai és brit hajók ellen.

Hárman közülük - Hilal Dzsaber Avar al-Assziri, Zuher Hilal Mohamed al-Tbaiti és Abdulah Muszafer Ali al-Gamdi - szintén szaúdiak voltak.

Kihallgatásukat a szaúdi, az amerikai és a brit hírszerzés együttműködve végezné el. Elképzelhető, hogy az USA nem siet Zubair kiadatási eljárásának megindításával, mert a marokkói hatóságok "sokkal meggyőzőbb eszközöket alkalmazhatnak a gyanúsított kihallgatásakor".

Kedden Szaúd-Arábiában jelentették be, hogy merényletek szervezőit vették őrizetbe. A 13 gyanúsított arra készült, hogy lelövik a szaúdi bázisról felszálló amerikai katonai gép valamelyikét.

Az egyik őrizetes korábban rakétatámadást követett el egy szaúd-arábiai amerikai légi támaszpont ellen - írja az MTI.

A Londonban megjelenő, szaúdi tulajdonban lévő al-Hajat című lap szerint a gyanúsítottak által felhasználni kívánt fegyvereket és robbanóanyagokat a szomszédos Jemenből csempészték be az országba. A két ország határvidékét törzsi fegyveresek ellenőrzik.

Külföldiek nem hallgathatják ki a gyanúsítottakat, írta a szaúdi kormánylap. Az Okaz szerint csak a szaúdi hatóságok hallgathatják ki őket, mivel az elkövetetett, illetve tervezett bűntettek Szaúd-Arábia területét érintik.

Szaúd-Arábia korábban is visszautasította, hogy más államok beavatkozzanak igazságszolgáltatási rendszerébe. 1996-ban Rijád állítólag visszautasított egy amerikai követelést, hogy kihallgathassák a négy szaúdit, akik gépkocsiba rejtett pokolgéppel követtek el merényletet a rijádi amerikai katonai főhadiszállás ellen. A támadásban öt amerikai életét vesztette. Néhány héttel később a négy vádlottat lefejezték.

Szeptember 11-e óta az USA bírálta a királyságot, mert nem tett erőfeszítéseket a terroristák kézre kerítésére. A New York-i terrortámadás után öt hónappal ismerte csak el Rijád, hogy a géprablók közül tizenötet szaúdiak voltak.

Szaúd-Arábiában először jelentették be hivatalosan, hogy az al-Kaidához kötődő személyeket vettek őrizetbe.

Korábban:

Aranyba és ezüstbe mentette pénzét az al-Kaida

Al-Kaida-tagokat fogtak el Marokkóban

A Vizsla Katalógus ajánlata:
terrorizmus