Palesztin merénylet, izraeli kontra

Vágólapra másolva!
Izraeli gyalogsági alakulatok vonultak be csütörtök hajnalban a palesztin autonóm területen fekvő Betlehem városba is. Mintegy hatvan harckocsi és páncélozott szállító jármű kíséretében egyszerre több irányból hatoltak be az izraeli katonák a felső-galileai városba.
Vágólapra másolva!

A harci helikopterekkel is támogatott csapatok egyebek között a város központjában, nem messze a Születés templomától foglaltak állást, de megszállták a Betlehem közelében fekvő Deisé menekülttábort is.

Előzőleg izraeli csapatok vonultak be az észak-ciszjordániai Rámalláh városhoz tartozó palesztin autonóm övezetbe is. Mintegy húsz harckocsival és páncélozott szállító járművel szállták meg a Jasszer Arafat palesztin elnök főhadiszállásának otthont adó város egyik "elővárosát", Beitunia települést. Rámalláh belvárosában szórványos lövöldözés volt, de a többi helyen nyugalom uralkodott.

Az újabb katonai akciók azután indultak meg, hogy Jeruzsálemben szerda este - kevesebb mint 48 óra leforgása alatt immár a második - öngyilkos merényletre került sor. A hat izraeli életét kioltó újabb merénylet után az izraeli légierő rakétákkal lőtt gázai övezeti célpontokat. F-16-osok a Hamász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin mozgalmak Hán-Júniszban lévő épületeit támadták, Apache típusú harci helikopterek Gáza városban az Arafat irodáihoz közeli létesítményeket, Rafahban pedig a palesztin biztonsági szolgálatok telephelyeit lőtték. Támadás érte Dzsabalija menekülttáborát is. A légicsapásokban, amelyek következtében megszakadt az áramszolgáltatás, hat palesztin sebesült meg, egy súlyosan.

Izraeli csapatok özönlötték el szerdán az észak-ciszjordániai Kalkiliját, a kedd éjjel megszállt Nábluszból viszont megkezdték a kivonulást. Kalkilijában szerda este kirobbant heves harcokban két izraeli katona és egy palesztin vesztette életét. Dzsenín város és annak menekülttábora továbbra is izraeli ellenőrzés alatt áll.

korábban: