Tilos a dohányzás a Vatikánban

Vágólapra másolva!
Tilos lesz a dohányzás a Vatikán területén. A városállamban - ahol Rómához képest féláron lehet cigarettát vásárolni - csak a pápa szeghetné meg a törvényt, ám ő nem dohányzik.
Vágólapra másolva!

A tilalom a Szentszék 108 hektárján lévő összes, a nagyközönség által látogatható helyet, valamint irodát érinti, továbbá az érsekekre és a bíborosokra is kiterjed.

A pápa, mint az egyházi állam egyeduralkodója, megszeghetné ugyan a törvényt, ám ő nem dohányzik.

A tilalmat táblák hirdetik majd. Ha latinul, akkor Vetatur fumare, netán Prohibetur uti fumo felirattal - írta a Reuters.

A rendszabályt a vatikáni rendőrségnek kell érvényesítenie.

Az újabb idők pápái nem dohányoznak - legalábbis XII. Piusz óta. XXIII. János fiatalabb korában még szivarozott.

A múltban a pápai államok az elsők között importáltak dohánylevelet. Jean Nicot francia diplomata - aki 1560-ban Franciaországban elsőként honosította meg a növényt - személyesen szállított a pápáknak, akik számos régi metszeten láthatók tubákolás közben.

A Szentszék mintegy négyezer alkalmazottja (Róma egyéb részeihez képest) ma is gyakorlatilag féláron vásárolhat havi öt-hat karton cigarettát az egyházi városállam boltjában.

Ugo Mesina atya 1995-ben a pápa és ötszáz római pap jelenlétében kipellengérezte a vatikáni trafikot. Edmund Szoka lengyel származású amerikai bíboros - aki elsőként ellenjegyezte az új törvényt - szintén szorgalmazta a cigarettaárusítás betiltását is.