Washington nem tárgyal Arafattal

Vágólapra másolva!
Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint a közel-keleti megbékélés érdekében távoznia kell Jasszer Arafat palesztin vezetőnek, jóllehet az vasárnap azt hangoztatta, hogy bárhol, bármikor hajlandó tárgyalni George Bush amerikai elnökkel a közel-keleti válság lezárásáról.
Vágólapra másolva!

Powell és Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó hét végi televíziós nyilatkozataikban azt hangsúlyozták, hogy a jövő év elején esedékes palesztin elnökválasztáson az Arafat irányította régi vezetés helyét egy újnak kell átvennie, amellyel aztán folytatni lehet a párbeszédet.

"A jelenleg hatalmon lévő vezetéssel nem tudjuk elérni a békét, mert nem mutat rá hajlandóságot. Az elnök nem akar a palesztin nép helyett dönteni, csak annyit mondott, hogy számolni kell a következményekkel, ha Arafat a helyén marad" - mondta Rice az NBC tévétársaságnak adott interjújában.

Colin Powell a Fox News televíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy Washington megszakította a kapcsolatokat a jelenlegi palesztin elnökkel. "Nem tervezem, hogy tárgyaljak Arafattal" - mondta az amerikai diplomácia vezetője, aki szerint a jelenlegi Palesztin Hatóság "fogyatékos".

Ezzel csaknem egy időben Jasszer Arafat bejelentette: bárhol, bármikor hajlandó lenne találkozni Bushsal, hogy megvitassák a közel-keleti válság békés rendezésének lehetőségeit. A svájci Crans Montana üdülőtelepen tanácskozó üzletemberekhez és politikai vezetőkhöz intézett videoüzenetében a palesztin vezető elismerően szólt Bush eddigi erőfeszítéseiről, kiemelve, hogy ő az első amerikai elnök, aki egy független palesztin állam létrehozását javasolta.

Bush 2001-es beiktatása óta még soha nem találkozott Arafattal, míg Ariel Saron izraeli kormányfővel már többször is tanácskozott.