Kiengedik terrorizmus gyanújával letartóztatottakat Hamburgban

Vágólapra másolva!
Szabadlábra kerülnek hamarosan a Hamburgban terrorizmus gyanújával őrizetbe vett férfiakat. Egyelőre nem merültek fel bizonyítékok ellenük. A letartóztatottak egyike a rendőrség alkalmazottja volt.
Vágólapra másolva!

Terhelő bizonyíték híján hamarosan szabadlábra kerülnek azok a feltételezett terroristák, akiket a szerda reggeli razziában vett őrizetbe a hamburgi rendőrség.

Egyelőre nem merültek fel bizonyítékok, amelyek indokolnák a gyanúsított személyek előzetes letartóztatását. A hat arab, illetve afgán férfi kihallgatása várhatóan csütörtökig tart.

Reinhard Fallak, a hamburgi rendőrség szóvivője szerint a gyanúsítottakat már hosszabb ideje figyelték: "tudomásunk volt arról, hogy szélsőséges, fundamentalista személyekről van szó. A mai akcióval meg akartuk előzni esetleges terrorcselekményeiket".

Az átkutatott hamburgi könyvkereskedés neve Attauhid, és ez a Lindenstrassén álló ház földszintjén arab írásjelekkel is olvasható. Ez magyarul egyistenhitet jelent, s állítólag iszlámista körökben jelképes erővel bír. Ezt a nevet használta egy Duisburgban működött csoport is, amelyet a német hatóságok összefüggésbe hoztak a tunéziai Dzserba sziget zsinagógája ellen áprilisban elkövetett merénylettel. A robbantás 19 ember életét oltotta ki.

Az őrizetbe vett férfiak egyike a hamburgi rendőrség alkalmazottja: a tartományi bűnügyi hivatal aktamegsemmisítő osztályán dolgozik. Azaz csak dolgozott, mert a szerdai őrizetbe vétel után felfüggesztették a szolgálatból, és megindították a felmondási eljárást.