Hibázott a svájci légiirányítás

Vágólapra másolva!
A svájci légiirányításnál a hétfői repülőgép-szerencsétlenség időpontjában ki volt kapcsolva az az automatikus riasztórendszer, amely arra figyelmezteti a repülésirányítókat, ha két repülőgépet az összeütközés veszélye fenyeget. Kedden a légiirányítók még azt állították, hogy idejében riasztották a pilótákat. A katasztrófában 71-en haltak meg.
Vágólapra másolva!

A svájci légiirányításnál a hétfői repülőgép-szerencsétlenség időpontjában ki volt kapcsolva az az automatikus riasztórendszer, amely arra figyelmezteti a repülésirányítókat, ha két repülőgépet az összeütközés veszélye fenyeget - közölte szerdán Roger Gaberelle, a Skyguide svájci repülésirányító szervezet szóvivője.

Kedden még azt állították a svájci légiirányítás részéről, hogy idejében riasztották a baskír légitársaság gépének pilótáit: egy másik gép közeledése - tehát ütközés veszélye - miatt süllyedni kell, de a pilóták csak a harmadik felszólításra kezdték meg a manővert, akkor viszont már késő volt.

Az oroszországi sajtó már korábban is a svájci és a német légiirányítókat hibáztatta a szerencsétlenségért. Az NTV és az RTR orosz televízió értesülése szerint a Baskír Légitársaság (BAL) szerencsétlenül járt repülőgépe egyik fekete dobozának elemzése után kiderült, hogy a svájci légiirányítás az ütközés előtt mindössze 50 másodperccel figyelmeztette az orosz pilótákat a veszélyre, és a pilóták 25 másodperccel később, a második figyelmeztetés után meg is kezdték az ereszkedést.

Az RTR idézte Toni Maag, a svájci légiirányítást lebonyolító Skyguide cég vezetőjének keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakat, amelyek szerint a pilótáknak valóban kritikusan kevés idejük maradt a reagálásra. Maag ugyanakkor a légiirányítók felelősségét firtató kérdésre kitérően válaszolt, mondván, hogy nem felelőtlenségről van szó, hanem túl kevés idő maradt a cselekvésre.

Az Eho Moszkvi internetes honlapja szerint az illetékes svájci légiirányító központban mindössze egy diszpécser dolgozott a baleset időpontjában, a többiek pihentek. Tény, hogy ekkor csekély volt a forgalom, mindössze öt repülőgép - köztük a szerencsétlenül járt orosz Tu-154-es és a Boeing 757-es - tartózkodott az európai légtérnek ebben a körzetében.

A diszpécsert még nem tudták kikérdezni, mert sokkot kapott a történtek miatt. Német pilóták szerint azonban egy ilyen ütközés bekövetkeztének lehetősége esetén a légiirányítóknak legalább 5-10 perccel korábban figyelmeztetniük kell az érintett repülők legénységét.

A km.ru orosz internetes lap emlékeztet arra is, hogy ez az első katasztrófa az új európai légi szabályok bevezetése óta. Néhány hónapja ugyanis, az európai légtér zsúfoltságára hivatkozva, a korábbi 600 méterről 300-ra csökkentették a levegőben tartózkodó gépek közötti legkisebb távolságot.