Egy FBI-vezető szerint bin Laden meghalt

Vágólapra másolva!
Az FBI terrorizmusellenes részlegének vezetője úgy hiszi, hogy Oszama bin Laden halott. A terroristavezér halálára azonban ezúttal sincs bizonyíték, viszont arra sem, hogy életben lenne.
Vágólapra másolva!

Dale Watson, az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) terrorizmusellenes részlegének vezetője úgy hiszi, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorista hálózat vezetője már halott.

Ilyen magas rangú amerikai igazságügyi tisztségviselő most először nyilatkozott a muzulmán terroristavezér sorsáról.

Watson az amerikai helyi igazságszolgáltatási tisztviselők konferenciáján Washingtonban elmondta: nincs bizonyíték bin Laden halálára, ő személy szerint azonban úgy hiszi, hogy az al-Kaida - vezér már nincs az élők sorában. Mint szavaiból kitűnt, olyan közvetlen értesülések sem állnak rendelkezésre, amelyek bizonyítanák, hogy bin Laden életben van.

A magas rangú FBI-vezető ama meggyőződésének is hangot adott, hogy az al-Kaida afganisztáni kiképzőtáborainak szétverése ellenére, és bin Laden sorsától függetlenül a terroristák továbbra is tevékenykednek, és újra támadni fognak az amerikaiak ellen.