Államfő lett az indiai atombomba atyja

Vágólapra másolva!
Abdul Kalam nyugdíjas repülőmérnököt választották India új elnökévé. A 71 éves professzornak nagy szerepe volt abban, hogy az ázsiai ország nukleáris nagyhatalommá vált.
Vágólapra másolva!

Az egykor az indiai rakétaprogramnak dolgozó repülőmérnököt, Abdul Kalamot választották India új elnökévé. A nyugdíjas kutatót, aki az ország harmadik muzulmán elnöke lett, szinte az összes politikai párt támogatta.

Abdul Kalamhttp://www.abdulkalam.com/

Kalamot a körülbelül 5000 törvényhozóból álló elnökválasztó testület választotta meg. Az ősz hajú, rövid ujjú inget és szandált hordó professzor a szavazatok 90 százalékát kapta meg. Indiában az elnök jelképesen az állam első embere, feladatai reprezentációs jellegűek.

A 71 éves dr. Kalam a rakétagyártásnak szentelte az életét, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy India nukleáris nagyhatalommá váljon. A mérnöknek nincs politikai tapasztalata, az utóbbi években egy dél-indiai egyetemen tanított - írja a BBC. A kutató kijelentette, hogy elnökké választása nem fogja erősíteni az indiai háborúpárti tábort.