ENSZ: politikai megoldás kell az iraki válságra

Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminiszter és az ENSZ főtitkára is úgy véli, hogy politikai megoldást kell keresni az iraki válságra, reagáltak közvetve az USA Irak elleni katonai fenyegetéseire. Az egész térségre súlyos következményekkel járna egy esetleges amerikai katonai csapás - figyelmeztettek az iraki lapok.
Vágólapra másolva!

Igor Ivanov orosz külügyminiszter és Kofi Annan ENSZ-főtitkár egyetértett abban, hogy politikai megoldást kell találni az iraki válságra. Ivanov és Annan egyaránt úgy vélekedtek, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozataival összhangban folytatni kell a politikai megoldás keresését az iraki problémára. Ezzel közvetve bírálták az Egyesült Államok katonai fenyegetését Irak ellen.

Oroszország és az Egyesült Államok több szövetségese, köztük Németország, ellenez egy Irak elleni katonai intervenciót, amit George Bush elnök a tömegpusztító fegyverek iraki gyártásának és terjesztésének megakadályozásával indokol.

Az iraki lapok szombaton figyelmeztettek arra, hogy az egész térségre súlyos következményekkel járna egy Irak elleni amerikai katonai csapás, és az ENSZ fegyverzetellenőreinek Irakba való visszatérését az ország elleni embargó feloldásához kötötték.

A Szaddám Huszein fia, Udaj által irányított Babel című napilap hangsúlyozta: az amerikai fenyegetések beváltása nemcsak Iraknak, hanem az amerikaiaknak és a térség stabilitásának is ártana. "Aláásná a Gonosz kormányának azt az erőfeszítését, hogy egybetartsa az európai és más államokkal létrehozott szövetséget a terrorizmus elleni harc ürügyén" - mutat rá a lap, Bush nyilatkozatait hallucinációnak nevezve. Az ENSZ fegyverzetellenőrei pedig csak akkor térhetnek vissza, ha a világszervezet feloldja az 1990 óta fennálló Irak elleni embargót és tiszteletben tartja Irak szuverenitását. "Továbbra is a kiegyensúlyozott párbeszéd mellett vagyunk, de ugyanakkor készek állunk megvédeni országunkat, ha harcra kényszerítenek bennünket" - írja végezetül a lap.

A hivatalos al-Kadiszija felelőtlennek nevezi az amerikai elnököt, Irak elleni vádjait pedig "nevetséges hazugságoknak". A lap szerint egy Irak elleni háború "olyan szikra lenne, amely a térséget előreláthatatlan veszélyekbe sodorná." Az al-Kadiszija azt veti Bush szemére, hogy "fenyegeti a nemzetközi biztonságot és veszélyezteti a népek jövőjét és stabilitását azzal, hogy háborút akar kolonialista céljainak megvalósítására, amelyek nem veszik figyelembe a nemzetek közösségének akaratát."

Az amerikai kormány pénteken ismét keményebb hangot használt Irak ellen, annak ellenére, hogy több szövetség, köztük Németország, közölte, hogy nem hajlandó részt venni egy esetleges katonai intervencióban. Washington azt hangsúlyozta, hogy csődöt mondott az a politika, amely Szaddám Huszeint a nemzetközi szankciókkal akarta elszigetelni - emlékeztet az AFP.