Folytatja az Izrael elleni támadásokat a Hamasz - Ahmed Jasszin sejk, a mozgalom szellemi vezetője n

Vágólapra másolva!
Palesztina felszabadítása a Hamasz célja, és addig nem lesz béke, amíg izraeli telepek vannak Palesztina területén - mondta Ahmed Jasszin sejk, a merényletek nagy részét szervező Hamasz szellemi vezetője, aki Izraelben, a Gázai övezetben adott interjút Makai Józsefnek, az [origo] tudósítójának.
Vágólapra másolva!

Palesztina felszabadítása a Hamasz célja, és addig nem lesz béke, amíg izraeli telepek vannak Palesztina területén, mondta Ahmed Jasszin sejk, a Hamasz szellemi vezetője az [origo]-nak.

A gyermekkori sérülése óta mozgássérült és szinte vak Jasszin szerint a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) hiába egyezett bele abba, hogy Palesztina területe Ciszjordánia és a Gázai övezet legyen: a palesztin állam nem jött létre. "Mi Palesztina felszabadításáért kezdtük meg a harcot."

A Hamasz - és szellemi vezetője - nem ismeri el Izrael állam létjogosultságát. Jasszin a mai Izraelt is a palesztin állam területének tekinti, és Izrael megalakulásától datálja a megszállást.

Az interjúban többször megkíséreltem tisztázni, hogy amikor Palesztináról beszél, akkor a Jordán folyó nyugati partjára és a Gázai övezetre gondol-e avagy Izrael területére. "Egész Palesztina megszállás alatt van", mondta Jasszin sejk. Szerinte "Palesztina megszállása két szakaszban zajlott, 1948-ban és 1967-ben", és a PFSZ "hiába fogadta el az 1967-es megszállás határait, mint Palesztina határait".

Jasszinnal augusztus elején találkoztam Gázában. Nem egészen két héttel korábban, július 23-án az izraeli hadsereg egy tonnás bombát dobott arra a házra, amelyikben Szalah Sehada, a Hamasz katonai szárnyának vezetője tartózkodott családjával. A robbanás végzett Sehadával, az Izzedin al-Kasszam parancsnokával, ám a támadásnak 14 polgári áldozata is volt.

A Hamasz bosszút fogadott: augusztus elején újabb merénylethullám kezdődött Izraelben. Augusztus elsején pokolgép robbant a jeruzsálemi Héber Egyetemen. Hét személyt azonnal megölt a detonáció, két súlyos sebesült pedig a hétvégén halt meg. Augusztus 4-én Szafed közelében az autóbuszon robbantotta fel magát a merénylő. Mindkét akcióért a Hamasz vállalta a felelősséget. Az izraeli telepesek ellen jóformán naponta követ el merényletet valamelyik palesztin fegyveres csoport.

"Nem azért öljük meg őket, mert szeretünk ölni", mondta Jasszin. A sejk szerint népe szenved, a Hamasz pedig azokra támad, "akik lerombolják házainkat, és a szenvedésünk okozói".

Jasszin nem jelezte, hogy a Hamasz elállna a civilek elleni terrortámadásoktól. A Hamasz kezdetektől fogva a polgári lakosságot támadja: az öngyilkos merénylet a mozgalom eszköztárának alapeleme. Jasszin szerint Izrael támadja a palesztin civileket, a gyerekeket és a nőket, ezért a Hamasz sem állítja le akcióit.

Augusztus 12-ei keltezésű hír szerint a palesztin politikai és fegyveres csoportok arról tárgyaltak, hogy az izraeliek elleni terrorcselekményeket a Jordán nyugati partjára és a Gázai övezetre korlátoznák, és a nyilatkozat aláírásával közvetve elismernék Izrael létjogosultságát a palesztin autonómián kívüli területeken.