Újabb tömegsírra leltek Srebrenicánál

Vágólapra másolva!
Egy héttel azután, hogy Srebrenica közelében már a második tömegsírt fedezték fel, újabb, legalább háromszáz áldozatot rejtő hantra bukkantak.
Vágólapra másolva!

Amor Masovic, az eltűntek felkutatására megalakult boszniai szervezet vezetője elmondása szerint a harmadik tömegsírt a Srebrenica melletti Kamenica egyik elhagyatott házának udvarában találták meg. A sírban nem számítottak ennyi áldozatra, de eddig 120 áldozatot tártak fel.

A tömegsírba temetett áldozatoknál talált dokumentumok szerint, valamennyien a srebrenicai mészárlás férfi tagjai. A sír feltárása még több mint két hétig is elhúzódhat.