Fegyverképes urániumot szállítottak el Szerbiából

Az orosz atomenergia ügyi minisztérium pénteken a terrorizmus elleni harc ragyogó példájaként említette és üdvözölte azt az orosz-amerikai együttműködést, amelynek eredményeképpen előző nap sikeresen szállítottak el magas uránium tartalmú fűtőanyagot a volt Jugoszláviából.

Az orosz minisztérium szakemberei csütörtökön a Belgrádtól nem messze fekvő vincai atomkutatási tudományos intézetben nagy sűrűségű, használaton kívüli uránium fűtőrudakat gyűjtöttek be, majd szigorú őrizet mellett a belgrádi repülőtérre szállították.

A fűtőanyagot még 1976-ban a Szovjetunió adta tudományos kutatási célra a vincai intézetnek. Az 5046 darab, összesen több mint 817 kilogramm súlyú rúd urániummennyisége két és fél nukleáris robbanófej előállítására lenne elegendő.

A fűtőanyagot a Moszkvától 750 kilométerre, a Volga mentén fekvő Dimitrovgrád egy speciális üzemébe szállították, ahol alacsony sűrűségű urániummá alakítják majd át. Az orosz minisztérium közleménye szerint az akcióval elejét vették egy esetleges terrorista fenyegetésnek vagy urániumlopásnak.

A dokumentum kiemelte azt is, hogy az urán kimentési műveletben, amelyet az amerikai külügyminisztérium szervezett és finanszírozott, a szerbiai kormány tevékenyen közreműködött.