Irak tovább tagadja a vegyi fegyverek gyártását

Vágólapra másolva!
Az iraki hatóságok szerdán külföldi újságíróknak egy olyan üzemet mutattak be, amelyről az ENSZ fegyverzetellenőrei azt gyanítják, hogy ott vegyi és biológiai fegyvereket gyártanak.
Vágólapra másolva!

Az iraki hatóságok szerint ugyanakkor az üzemben háztartási és mezőgazdasági rovarirtó szerek gyártása folyik. Augusztusban ez volt a harmadik ilyen bemutató újságírók számára.

Irak 1998-ban rövid határidővel kiutasította az ENSZ fegyverzetellenőreit az országból, és megakadályozta, hogy átfogó és alapos vizsgálatot végezzenek el, de miután az Egyesült Államok tömegpusztító fegyverek gyártásának gyanúja miatt az idei év elején megfenyegette az arab országot, Bagdad megpróbálja elkerülni az esetleges amerikai katonai csapást.

Iraki tisztségviselők elmondták, hogy a Falludzsa-3 nevű, rovarirtó szert gyártó üzemet - amely Bagdadtól száz kilométerrel nyugatra található - az amerikai harci gépek 1991-ben, illetve 1998-ban lerombolták, de az irakiak mindkétszer újra felépítették. Az újságírók az AP szerint közölték, hogy az üzemben nem láttak rombolásra utaló jeleket.