Túszejtés Macedóniában

Vágólapra másolva!
A macedón elnök pénteken felszólította a fegyveres albán zendülőket, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássák szabadon az egy nappal korábban elrabolt hét polgári személyt.
Vágólapra másolva!

Borisz Trajkovszki mellett a NATO főtitkára, George Robertson is elítélte a szeparatisták akcióját, amelynek célja fogva tartott albán nacionalisták szabadon bocsátásának kikényszerítése. A csütörtök esti emberrablás tovább élezte a légkört Koszovóban, ahol két hét múlva sorsdöntőnek ígérkező parlamenti választásokra kerül sor. Robertson szerint a választás "történelmi esélyt kínál arra, hogy Koszovó megmaradjon az Európába vezető úton".

A feszültség fokozódását jelzi, hogy pénteken a macedón rendőrség megölt két albánt. Egyiküket egy közúti ellenőrzőpontnál érte halálos lövés, amikor rátámadt a rendőrökre. A másik albánt Zerovljane községben lőtték le, miután tüzet nyitott a faluba bevonuló rendőrökre.

Az emberrablási akciót Macedónia albán pártjai is elítélték. A kisebbség négy legjelentősebb pártja Szkopjében közös nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezték: határozottan elítélik ártatlan polgárok elrablását, s egyben követelik azok mielőbbi szabadon bocsátását.

Macedónia tavaly márciusban a polgárháború küszöbére jutott, miután egyre hevesebb harcok bontakoztak ki albán fegyveres lázadók és a fegyveres erők között. Több hónapon át tartó nemzetközi közvetítés nyomán a macedón és az albán népcsoport vezetői olyan egyezséget kötöttek, amely szélesebb jogokat biztosít a lakosság mintegy 30 százalékát kitevő albánoknak. A kis balkáni ország belső rendjét azóta holland parancsnokság alatt álló NATO-kontingens biztosítja.