Menedék Libanonban al-Kaida-vezetőknek

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida nevű terrorszervezet csaknem kétszáz tagja telepedett le Libanonban a szíriai hatóságok tudtával - írja a Háárec című izraeli lap. A névtelenül nyilatkozó izraeli forrás szerint a libanoni palesztin menekülttáborokban az al-Kaida több magas rangú parancsnoka is menedéket talált. A terrorszervezet libanoni jelenlétére vonatkozó értesülés amerikai és izraeli hírszerzési forrásokból származik.
Vágólapra másolva!

A Háárecben megjelent írás szerzője, egy vezető katonai szakíró arról számolt be, hogy Damaszkusz 150-200 al-Kaida-tag libanoni jelenlétéhez járult hozzá. A terroristák a Szidónhoz közel lévő Ein el-Hilva menekülttáborba fészkelték be magukat. A szervezet szóban forgó parancsnokai Afganisztánból és Iránból érkeztek Libanonba.

Raanan Giszin izraeli kormányszóvivő nem erősítette meg az újságban megjelenteket, de megjegyezte, hogy a szíriai vezetés már eddig is engedélyezte több radikális palesztin szervezet damaszkuszi tartózkodását. Véleménye szerint csak idő kérdése az is, hogy az al-Kaida is menedéket találjon a szíriai fővárosban.

A múlt hónapban összecsapások robbantak ki e libanoni menekülttáborban palesztin szélsőséges csoportok és libanoni milicisták között. A Háárec ezzel kapcsolatban azt írta, hogy tulajdonképpen az al-Kaida fegyveresei próbálták megszerezni az ellenőrzést a táborban egymással rendszeresen összetűzésbe kerülő palesztin fegyveres csoportok fölött.