Veszélybe került Keiko, a gyilkos bálna

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy nem éli túl a telet a Free Willy című film sztárja. A hat hete szabadon engedett gyilkos bálnát szakértők szerint le kellene lőni, mert etetése hosszú távon nem megoldható.  
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGONorvégiai bálnaszakértők szerint Keikót, a Free Willycímű film főszereplőjét valószínűleg le kell lőni - írja a BBC. A nemrég Izlandnál szabadon engedett gyilkos bálna a szakértők szerint nem élné túl a telet a hideg fjordoknál.

A bálnát az állatvédők nyomására engedték szabadon, akik most felháborodtak a norvégok nyilatkozatán. Keiko a hétvégén tűnt fel Norvégia partjainál, hat héttel azután, hogy nekivágott a világnak. Izlandnál engedték el, ahol négy évet töltöttek azzal, hogy felkészítsék az önálló életre. A bálna valószínűleg azért úszott közel a partokhoz, mert keresi az emberek társaságát.

Aktivisták és az állatügyi hatóságok is igyekeznek megcáfolni azt a feltételezést, miszerint Keiko képtelen az önálló életre, és meg akarják menteni. A norvég halászati minisztérium szóvivője szerint az állat talán úgy is megmenthető, ha étellel megpróbálják kicsalogatni a part menti területekről. Vannak olyan vélemények azonban, melyek szerint újból visszatérne a partok közelébe.

A fekete-fehér foltos, körülbelül 10 méter hosszú tengeri emlős élete nagy részét kanadai és mexikói tengeri parkokban töltötte mint látványosság. 1979-ben, kétéves korában fogták el.