Hamis vízumok Ausztria belgrádi követségéről

Vágólapra másolva!
Ausztria belgrádi nagykövetségén tavaly óta több száz beutazóvízumot állítottak ki hamis papírok alapján. A külügyminisztérium vizsgálatot folytat az ügyben. A nagykövetség két dolgozója ellen névtelen feljelentés érkezett az ügyészséghez - jelentette az osztrák közszolgálati rádió pénteken.
Vágólapra másolva!

Az értesülés szerint a tavaly kiállított hozzávetőleg 30 ezer vízum közül mintegy 300 esetben mutatkoztak rendellenességek. Az egyik attasé látszatcégek meghívásai - vagy valóban létező cégek hamisított meghívásai - alapján adott ki beutazó vízumokat. Egy egészen kicsi és közben elköltözött bécsi vállalat "meghívásai" nyomán 230 engedélyt adott ki.

Az érintett attasét már márciusban hazahívták, s nem csak azzal vádolják, hogy tudatosan adta hamis papírokra a vízumokat, hanem azzal is, hogy nem számolt el megfelelően a konzuli díjakkal, bár a hiány összege egyelőre nem ismert. A másik gyanúsított egy alkonzul, aki az ausztriai Munkaerőpiaci Szolgálat ugyancsak hamisított igazolásai alapján 32 beutazási engedélyt állított ki szezonmunkára.

Ha a gyanú bebizonyosodik, a két diplomata visszaélt hivatalával, megsértette a szolgálati szabályzatot, az osztrák idegenrendészeti törvényt és a schengeni egyezményt. A vízumot ilyen módon elnyerő egyének vélhetően arra használták fel a beutazási lehetőséget, hogy Ausztriában menedékjogot kérjenek.