EU-pénzek bevándorlók hazatelepítésére

Vágólapra másolva!
Az EU azt tervezi, hogy különleges alapokat hoz létre az illegális bevándorlók repatriálására. A téma a tagországok igazságügyi és belügyi minisztereinek csütörtöki koppenhágai találkozóján kerül megvitatásra.
Vágólapra másolva!

Az illegális bevándorlók repatriálása mellett az önként hazatérni kívánókat is támogatnák az alapokból, kifizetnék az útiköltségüket, kíséretet biztosítanának számukra az úton és ingyen kiállítanák a szükséges okmányokat. A tervek szerint az EU tagországai együttműködnének az ezzel kapcsolatos teendők megszervezésében, például közös repülőgépeket indítanának.

Kapcsolatot és megegyezést keresnének a célországokkal is. A cél az, hogy az EU-tagországok közt egységes szabályok legyenek érvényben a bevándorlás kérdésében, hogy biztosítva legyen az információcsere és az azonos be-, illetve átutazási feltételrendszer. A különleges alapok létrehozása jelenleg csak a Menekültek Európai Alapja terhére történhetne. Ez azonban csak az országukból való távozás után nemzetközi védelem alá került külföldiekre vonatkozik, nem pedig az olyan bevándorlókra, akiknek visszautasítják a tartózkodásiengedély-kérelmét, akiknek nincsenek irataik, vagy akik legálisan tartózkodnak valahol és haza kívánnak térni.

A spanyol csendőrség a hét végén összesen 117 illegális bevándorlót tartóztatott le az andalúziai Cádizban és a Kanári-szigeteken. A spanyol partok közelében gyakoriak az ilyen jellegű letartóztatások és évente több száz a vízbe fulladók száma. Az Európába érkező arab és afrikai illegális bevándorlók jelentős része a két marokkói spanyol városból, Ceutából és Melillából indul és az andalúz tengerpartra érkezik. Az afrikaiak pedig gyakran a Kanári-szigeteken kötnek ki és ott próbálnak szerencsét.