Olasz-spanyol-dán támogatás Bushnak Irak ellen

Vágólapra másolva!
Olaszország, Spanyolország és a soros EU-elnök Dánia vezetői támogatják leginkább az amerikai elnököt abban, hogy akár az ENSZ jóváhagyása nélkül katonai támadást indítsanak Irak ellen. A választásokra készülő német kancellár, valamint az Európai Bizottság elnöke a legszkeptikusabbak a katonai megoldást illetően. George Bush amerikai elnök az ENSZ-közgyűlés résztvevői előtt mondott beszédében szorgalmazta, hogy a világszervezet dolgozzon ki újabb határozatot Irak lefegyverzése érdekében, bagdadi elutasítás esetén pedig a világ lépjen fel határozottan Irakkal szemben.
Vágólapra másolva!

Az európai jobboldali kormányfők (a spanyol, az olasz, a dán) állnak ki leginkább George Bush iraki politikája mellett. Nem véletlenül: az olasz kormányfő, Silvio Berlusconi állítólag Bush elnök kérésére hívta össze Szardínián az Európai Néppárt tagjainak vezető személyiségeit, hogy éppen erről a kérdésről próbáljon egységet gyúrni.

José María Aznar kormányfő szerint Spanyolország szolidáris az Egyesült Államokkal, és kiáll mellette. "Ha Bush és Szaddám között kell választanom, nem lehet kétséges, hogy hol a helyem, és hol van Spanyolország helye" - mondta Aznar. A spanyol kormányfő bejelentette, hogy feltétlenül támogatja az amerikai elnököt Irak-ellenes harcában, még akkor is, ha ez nem az ENSZ keretei között történik. Nincsen különbség terrorizmus és terrorizmus között. Iraknak nem lehet helye egy biztonságos és szabadságát védelmezni akaró világban - jelentette ki Aznar.

Olaszország kiáll az Egyesült Államok mellett, ha az úgy dönt, hogy katonailag lép fel Irakkal szemben - jelentette ki Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, aki szerint e témában nem szabad szakadéknak keletkeznie Európa és a tengerentúli hatalom között.

Romano Prodi, az Európai Bizottság olasz elnöke óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül indítson támadást Irak ellen. A TSF független portugál rádiónak adott interjúban Prodi aggodalmát fejezte ki, hogy ha az események mégis így alakulnak, szertefoszlik majd a terrorizmus elleni harc "eddigi legnagyobb eredménye, a szeptember 11. utáni amerikai diplomácia sarokköve, vagyis a globális terrorizmusellenes szövetség".

Bondevik norvég miniszterelnök nagyon reméli, hogy a problémát sikerül békés úton megoldalni. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök viszont, aki jelenleg az Európai Unió soros tanácselnöki tisztét is betölti, lehetségesnek tartja Irak katonai megtámadását anélkül is, hogy erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb felhatalmazást adna. Rasmussen csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a már meghozott és Irak részéről figyelmen kívül hagyott határozatok alapul szolgálhatnak katonai csapáshoz.

A dán kormányfő szerint egy erre vonatkozó új határozat azonban mindenestre "politikailag előnyös" lenne. A dán Jyllands-Posten című dán napilap beszámolója szerint Rasmussen már hétfő telefonon biztosította George Busht, az Egyesült Államok elnökét, hogy az EU támogatja "erélyesebb hang" alkalmazását Szaddám Huszein iraki elnökkel szemben. Rasmussen állítólag "elrettentő eszközökről" is említést tett arra az esetre, ha Irak továbbra is figyelmen kívül hagyná a fegyverzetének nemzetközi ellenőrzésére vonatkozó ENSZ-határozatokat.

A német kancellár elvileg ellenzi a katonai csapást, függetlenül bármilyen ENSZ-döntéstől. Németország nem vesz részt egy esetleges Irak elleni intervencióban, s az elutasítás akkor is megmarad, ha a szociáldemokrata párt győzelmet arat a szeptember 22-i választásokon - hangoztatja Gerhard Schröder.

Tony Blair angol miniszterelnök szerint az ENSZ a legjobb eszköz az Irak által jelentett veszély kezelésére. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha az ENSZ képtelen cselekedni, szükségszerű a katonai fellépés - mondta Blair. A miniszterelnök "hatalmas felelőtlenségnek" nevezte, ha a nemzetközi közösség hagyja, hogy Szaddám Huszein használja a birtokában lévő fegyvereket, vagy hozzájusson az általa áhított fegyverekhez.

Franciaország "semmit nem zár ki" az iraki válságban lehetséges szerepvállalását illetően, ha kurdarcot vall az ENSZ közbenjárása, miután az amerikai elnök kifejtette álláspontját a világszervezet közgyűlése előtt. Michele Alliot-Marie, a francia védelmi tárca vezetője George Bush csütörtöki New York-i felszólalását olyan Bagdadnak szóló figyelmeztetésként értékelte, amely egyezik Franciaország korábban megfogalmazott elvárásaival. Párizs szemében nélkülözhetetlen a nemzetközi törvényesség érvényesülése az olyan bonyolult kérdések kezelésében, mint amilyen az iraki probléma. Emlékeztetett arra, hogy országa előzőleg egyértelművé tette, semmilyen olyan akcióban nem vesz részt, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának keretén kívül valósul meg.