Irak beengedi a fegyverellenőröket

Vágólapra másolva!
Irak minden feltétel nélkül beengedi területére az ENSZ fegyverellenőreit és hajlandó tárgyalásokat kezdeni a működésükről - értesítette az iraki külügyminiszter Kofi Annan ENSZ-főtitkárt hétfői levelében. Tarik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes szerint ezek után nincs már ürügye az Egyesült Államoknak a katonai támadásra. A Fehér Ház kétkedéssel fogadta az iraki döntést.
Vágólapra másolva!

Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes kedden úgy nyilatkozott, hogy országa kiiktatta az iraki-amerikai konfliktusból a háború ürügyét az ENSZ-fegyverzetellenőrök visszatérésének elfogadásával. Aziz teljes együttműködésükről biztosította az ENSZ-t és azt állította, hogy Irak felszámolt minden tömegpusztító fegyvert és a gyártásukra szolgáló eszközöket is.

"Sakkot kapott az agresszió ürügye, az amerikaiak azt hitték, hogy Irak nem fog ilyen bátor lépést megtenni" - fogalmazott Aziz. Az iraki vezető szerint ugyanakkor ezzel még nem ért véget a válság. George Bush amerikai elnök "új Afganisztánt" akar csinálni Irakból, hogy ellenőrzése alá vonhassa a Perzsa-öböl olajkincsét - mondta.

Forrás: EPA
Kofi Annan Fotó: EPA

Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn este jelentette be, hogy az iraki kormányzat levélben értesítette arról, hogy visszaengedi területére az ENSZ fegyverzetellenőreit és hajlandó mielőbb tárgyalásokat kezdeni működésükről. A levelet Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter adta át neki hétfői találkozójukon.

Szabri a találkozót követően azt mondta, hogy a levél jó hírt tartalmaz, megerősítve azokat a várakozásokat, hogy Bagdad engedményekre készül. A külügyminiszter szerint Irak kész arra, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítsa: nincsenek a birtokában tömegpusztító fegyverek. A találkozón részt vett Amr Musza, az Arab Liga főtitkára is, akinek a közreműködéséért Annan köszönetet mondott. Az ENSZ szakértői szerint az iraki döntés nagy lépést jelent a jó irányba. Igor Ivanov orosz külügyminiszter is támogatásáról biztosította az iraki kormányzat döntését.

Dan Bartlett, az Egyesült Államok elnöki hivatalának kommunikációs igazgatója kijelentette: Bagdad csak hiú reményeket akar ébreszteni a világ közvéleményében. Bartlett szerint több mint egy évtized tapasztalata azt mutatja, hogy nem sokat érnek Szaddám Huszein szavai. A kommunikációs igazgató hozzátette: "mi nem tárgyalunk Szaddám Huszeinnel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsával működünk együtt, hogy megtaláljuk a leghatékonyabb módot célunk elérésére."

A Fehér Ház szóvivője, Scott McClellan az iraki döntésre reagálva kijelentette: "Nem a fegyverzetellenőrök beengedése az elsődleges probléma. A fő kérdés az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelése." Hozzátette: "Itt az ideje, hogy a Biztonsági Tanács cselekedjen".

Forrás: EPA
Nadzsi Szabri Fotó: EPA

Hasonlóan foglalt állást az amerikai külügyminisztérium is. Colin Powell külügyminiszter továbbbra is azt sürgeti, hogy az ENSZ szabjon határidőt a fegyverzetellenőrök működésének. A minisztérium egyik szakértője kijelentette: "Szaddam Huszein téved, ha azt hiszi, hogy megelégszünk azzal, ha mindig enged egy kicsit, amikor erősödik a rá nehezedő nyomás".

Az angol diplomácia szintén kétkedéssel fogadta az iraki bejelntést. Tony Blair miniszterelnök szóvivője szerint Szaddam Huszein régóta játszik már hasonló játékokat, ezért nem lehet hinni az iraki bejelentésnek.

Az iraki kormányzat döntésében nagy szerepet játszhatott, hogy Szaúd-Arábia hétfőn bejelentette: az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása esetén támogatja a katonai erő alkalmazását Irak ellen és hajlandó átengedni légitámaszpontjait a szövetségeseknek. A rijádi álláspont módosulásával együtt az amerikai diplomácia is egyre nagyobb erőfeszítéseket tett az ügyben. Kofi Annan hétfőn azt mondta, hogy Bush elnök csütörtöki beszéde felvillanyozta a nemzetközi közösséget.

A diplomáciai erőfeszítések mellett az Egyesült Államok az utóbbi időben növelte a katonai nyomást is az iraki térségben. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter egy nyilatkozatában elmondta, hogy az Irak déli és északi része fölötti légtértilalmat ellenőrző amerikai és brit gépek újabban határozottabban lépnek fel, mint korábban, és módszeresen gyengítik az iraki légvédelmet.

Dominique de Villepin francia külügyminiszter hétfőn arab forrásokra hivatkozva már úgy nyilatkozott, hogy Bagdad engedni készül. Amerikai tisztségviselők szintén úgy tudták, hogy Irak engedményt fontolgat a fegyverzetellenőrök ügyében.

Az ENSZ ellenőrei 1998-ban hagyták el Irakot, miután munkájuk végképp lehetetlenné vált. Röviddel azelőtt távoztak, hogy amerikai és brit gépek légi csapásokat mértek Irakra, így büntetve az országot azért, hogy megtagadta a teljes együttműködést az ellenőrökkel.