Matematikus bizonyít egy gyilkossági perben

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a 13 ember meggyilkolásával vádolt holland ápolónő pere. Az áldozatok között van négy gyermek és az ENSZ nemzetközi bíróságának egyik bírája. A tárgyalás különlegessége, hogy a bizonyításban részt vesz egy valószínűségszámítással foglalkozó matematikus is.
Vágólapra másolva!

A nagy médiaérdeklődéssel kísért hágai per első napján az ápolónő ártatlannak vallotta magát Az ügyészek azonban azzal vádolják, hogy az elmúlt négy évben 13 beteget ölt meg halálos gyógyszerinjekcióval. A 40 éves Lucy de Berkre tavaly szeptemberben terelődött rá a gyanú, miután az ő ügyeleti ideje alatt váratlanul meghalt egy öt hónapos gyermek. A rendőrség ezt követően további tizenkét olyan halálesetet talált, amelyekhez köze lehetett az ápolónőnek. Többek között őt vádolják az ENSZ bíróságának egyik, háborús bűnökkel foglalkozó bírája, a négy évvel ezelőtt, 91 esztendős korában elhunyt Haopei Li megölésével is.

A vád képviselői szerint Lucy de Berk pszichopata személyiség, aki a halál gondolatának megszállottja. A bizonyítási eljárásban részt vesz az FBI egyik sorozatgyilkosságokra specializálódott munkatársa és egy valószínűségszámítással foglalkozó matematikus is. Utóbbi feladata az lesz, hogy bebizonyítsa, igaz-e vagy hamis a védelem azon állítása, miszerint a véletlen műve, hogy mindegyik haláleset a vádlott ügyeleti ideje alatt történt.