Indonézia: a dzsihád mellett tüntettek

Vágólapra másolva!
Több mint ezer muzulmán lakos gyűlt össze az indonéziai Jáva szigetén fekvő Solo városban, hogy kifejezze elszántságát az Egyesült Államok ellen irányuló szent háborúra, a dzsihádra. A tömeg szélsőséges muzulmán szervezetek felhívására gyűlt össze.
Vágólapra másolva!

A szervezők szerint több mint 5000 ember jelent meg a bejelentett helyszínen, a helyi újságírók azonban körülbelül ezer főre becsülték számukat. A résztvevők az ellen tiltakoztak, hogy bizonyos információk keltek lábra az al-Kaida terrorszervezet aktivizálódásáról Indonéziában.

- Az indonéziai muzulmánoknak nem kell bizalommal lenniük az amerikai kormány felé, miután az amerikaiak leigázták Afganisztánt - magyarázta az AFP-nek Ahmad Szobri Lubisz, az Iszlám Védelmezőinek Frontja nevű szélsőséges szervezet főtitkára. A tüntetők teljes támogatásukról biztosították a - vélhetően az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatban álló - Dzsemáa Iszlámija fegyveres iszlám csoport vezetőit.