Szerbia: fej-fej mellett a jelöltek

Vágólapra másolva!
A szerbiai elnökválasztás három legesélyesebbnek tekintett jelöltje, Vojislav Kostunica jugoszláv államfő, Miroljub Labus szövetségi miniszterelnök-helyettes és Vojislav Seselj radikális pártvezér kivételével egyaránt saját sikerét jósolta vasárnap adott nyilatkozataiban.
Vágólapra másolva!

Zoran Djindjic szerb kormányfő szerint Kostunica jugoszláv elnök és Miroljub Labus szövetségi miniszterelnök-helyettes jut tovább az elnökválasztások második körébe, ahol szoros lesz a verseny. A szerb kormányfő szerint bárki is győzzön, Labus számára már az is nagy siker, hogy megközelítőleg olyan aránnyal szavaznak rá, mint Kostunicára.

Egy évvel ezelőtt senki sem gondolhatta volna, hogy ilyen lesz kettejük erőviszonya - mondta Djindjic. A közvélemény-kutatások 2-3 százalékos különbséget mutattak a két politikus népszerűsége között, s egyes felmérések Labus javára írták az előnyt.

Szerbia: 17 óráig 42 százalékos részvétel/nagyvilag/20020929szerbia1.html

Milan Milutinovic jelenlegi szerbiai köztársasági elnök, hágai vádlott a Beta érdeklődésére közölte, hogy mandátuma lejárta után mindenfélével foglalkozik majd, kezdve "az írástól a semmittevésig". Milutinovic nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy miként alakul a sorsa: kiadják-e a hágai Nemzetközi Törvényszéknek vagy esetlen önként adja fel magát.

Bajram Rexhepi koszovói kormányfő rámutatott arra, hogy az albán lakosság távol maradt a szerbiai választástól, ami arról tanúskodik, hogy az tartományban élő albánok modern, európai fejlettségű és független államot akarnak, mert nem kívánnak Belgrád útmutatásai szerint élni. A kormányfő szerint az albán lakosság a tolerancia magas fokát mutatta, mivel nem történt egyetlen etnikai alapú incidens sem a szerbiai elnökválasztás alatt. Koszovóban a többségben szerbek lakta településeken, 268 helyen lehetett szavazni. A választási névjegyzékbe felvették az adott közigazgatási egységen belül lakó valamennyi szavazásra jogosult polgárt, vagyis a nem szerb nemzetiségű lakosokat is.