Al-Kaida - gyanús amerikaiak őrizetben

Vágólapra másolva!
Az amerikai hatóságok vádat emeltek hat személy ellen, akik a tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrorcselekmények után Afganisztánba próbáltak utazni, hogy csatlakozzanak az al-Kaida terrorszervezethez és a fanatikus muzulmán tálibokhoz. A virginiai bíróság 20 évre ítélte az "amerikai tálibot".
Vágólapra másolva!

Mint John Ashcroft amerikai igazságügyi miniszter pénteki washingtoni sajtóértekezletén elmondta, a hat személyből négyet már őrizetbe vettek, kettő azonban tengerentúli országokban még szabadlábon van. A hat vádlott közül öt amerikai állampolgár.

Ez utóbbiak egyike, Jeffry Leon Battle egykori tartalékos katona, aki - mint kiderült - azzal a szándékkal jelentkezett a szolgálatra, hogy az ott elsajátított hadászati ismereteket és fegyverforgatást később az amerikai katonák ellen használja.

Egy amerikai szövetségi vádesküdtszék - egyéb jogcímek mellett - az Egyesült Államok elleni háborúra szőtt összeesküvés miatt emelt vádat a hat személy ellen. Ashcroft a letartóztatásokat a terrorizmus elleni küzdelem nagy sikerének, valamint az amerikai szövetségi szervek, a szövetségi államok és a helyi hatóságok közötti együttműködés iskolapéldájának nevezte.

Ítéletetet hirdettek az "amerikai tálib" John Walker Lindh ügyében. Lindhet egy virginiai bíróság 20 év börtönbüntetésre ítélte.

Megemlítette azt is, hogy bűnösnek vallotta magát, és elismerte, hogy Oszama bin Laden terroristavezér követője a "cipőbombás" merénylőként elhíresült brit Richard Reid, aki tavaly decemberben lábbelijébe rejtett pokolgéppel próbálta felrobbantani az American Airlines egyik járatát.