Irak az elnöki palotákba is beengedi az ellenőröket

Vágólapra másolva!
Megnyitják az ENSZ fegyverzetellenőrei előtt az iraki elnöki palotákat is, nyilatkozta vasárnap Irak ENSZ-nagykövete. Bush amerikai elnök hétfőn készül beszédet mondani az iraki krízisről.
Vágólapra másolva!

Az iraki kormány nem gördít akadályt az ENSZ fegyverzetellenőreinek útjába, és megnyitja előttük azoknak az épületeknek a kapuját is, amelyeket Szaddám Husszein elnök használ. Irak ENSZ-nagykövete, Mohammed Alduri, vasárnap jelentette be az ABC televíziónak adott nyilatkozatában, hogy hajlandók megnyitni az elnöki palotákat is, és a svéd Hans Blix vezette ENSZ-ellenőröknek mellé nincs szükség fegyveres kíséret kirendelésére sem, amint azt az ellenőrök esetében New Yorkban tervezik.

Megállapodás született kedden Bécsben arról, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei folytathatják négy éve abbahagyott tevékenységüket Irakban, amely elfogadta az ENSZ által előterjesztett összes technikai követelést és szabályt a világszervezet képviselőivel folytatott kétnapos tárgyalásokon.

Az elmúlt hetekben azonban az egyik fő kérdés épp az volt, hogy az ellenőrök átvizsgálhatják-e az elnöki palotákat is. Az Egyesült Államok azt követelte, hogy az ellenőrök szabadon kereshessék az iraki tömegpusztító fegyvereket az ország területén, és bebocsátás nyerjenek a kormányzati épületekbe, mecsetekbe és Szaddam Husszein palotáiba is.

Alduri hozzátette, hogy országa mielőbb jó kapcsolatokat szeretne ápolni az Egyesült Államokkal, egy esetleges támadás esetén azonban kész megvédeni magát. George Bush amerikai elnök hétfőn készül beszédet mondani az iraki krízisről.