Ausztria: SPÖ siker, FPÖ kudarc Burgenlandban

Vágólapra másolva!
Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) jelentősen, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek pedig kisebb arányban, de növelni tudták önkormányzati helyeiket az Ausztria legkeletibb tartományában, Burgenlandban tartott vasárnapi helyhatósági és polgármester-választásokon. A jobboldali populista Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) ezzel szemben súlyos veszteséget hozott a voksolás.
Vágólapra másolva!

Az SPÖ a szavazatok 48,89 százalékát szerezte meg, azaz 3,75 százalékkal többet, mint 1997-ben. Az ÖVP 43,19 százalékot kapott, vagyis az öt évvel ezelőttinél 1,48 százalékkal többet. Az FPÖ-re azonban csak a szavazók 5,09 százaléka voksolt, ami 4,14 százalékkal kevesebb, mint legutóbb. A zöldek, akik az eddigi 3 önkormányzati tag helyett 12 hely megszerzését tűzték ki célul, az első értékelések szerint tíz mandátumot szereztek.

Miután az 1999-es választások után az ÖVP az FPÖ-vel alakított kormányt, s az SPÖ ellenzékbe került, Burgenland Bécsen kívül az utolsó tartomány maradt, amelyben az SPÖ kormányzott. A Szabadságpárt közel két évtizede először került a kormányba 1999-ben, de azóta a tartományi választásokon érzékeny veszteségeket szenvedett, népszerűsége pedig vészesen csökkenőben van, amióta a párt belső hatalmi harcai nyomán felbomlott a koalíció.

Ausztriában a jobboldali koalíció nemrég bekövetkezett szétesése és a november 24-re kiírt előre hozott parlamenti választások között ez volt az egyetlen szavazás. A burgenlandi helyhatósági választásoknak ezért politikai erőmérő szerepe is volt. A tartományban 170 településen 241 482 választópolgár járult az urnákhoz. Első ízben szavazhattak a 16 évesek is.