New Jersey: jelöltet cserélhetnek a demokraták

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága hétfőn elutasította, hogy felülbírálja New Jersey állam legfelsőbb bíróságának döntését egy választási jogvitában. New Jersey állam legfelsőbb bírósága a múlt héten jóváhagyta, hogy a Demokrata Párt a választási törvényben előírt határidő lejárta ellenére új jelöltet állítson New Jerseyben Robert G. Torricelli szenátor helyébe.
Vágólapra másolva!

Torricelli azért lépett vissza, nem utolsósorban pártja unszolására, mert a kampány során lépten-nyomon szembesülnie kellett annak következményeivel, amiért a szenátus etikai bizottsága is megrótta: értékes ajándékokat fogadott el egy kétes hírű vállalkozótól. A botrány következtében Torricellit - amúgy esélytelen - republikánus kihívója, Doug Forrester messze maga mögé utasította a felmérésekben.

A demokraták Torricelli helyébe a 78 éves Frank Lautenberg ismert exszenátort jelölték, a New Jerseyben érvényes határidőn túl, mindössze 34 nappal a november 5-i megméretés előtt. A Rebublikánus Párt szenátorjelöltje, Doug Forrester jogi kifogást nyújtott be, New Jersey állam legfelsőbb bírósága Trentonban azonban a törvény szellemét a törvény betűje elé helyezve jóváhagyta az új jelölést, mivel az állampolgároknak nem lenne valódi választásuk, ha Forrester egyetlen jelöltként vetélytárs nélkül marad.

A vitának az adott súlyt, hogy a szorosnak ígérkező választási küzdelemben a New Jersey-i mandátumon is múlhat, hogy a demokraták meg tudják-e őrizni egy fős szenátusi többségüket. Doug Forrester republikánus szenátorjelölt sürgősséggel a szövetségi legfelsőbb bíróságon fellebbezett a döntés ellen, a kilenc tagú testület azonban úgy határozott, hogy kimarad a választási vitából, és nem bolygatja New Jersey legfelsőbb bíróságának döntését.

Indoklás nem hangzott el, de a mérlegelésben szerepet játszhatott, hogy a New Jersey-i huzavona a 2000. évi elnökválasztásnak a voksok floridai újraszámlálása körül forgó áldatlan csatározásait idézte fel. A vitát 2000-ben a floridai legfelsőbb bíróság után nem kis meglepetésre a szövetségi legfelsőbb bíróság zárta le. A tét akkor az volt, hogy ki legyen az Egyesült Államok elnöke, a mostanié pedig, a szavazás előtt, egy szenátusi mandátum sorsa volt.