Közel-keleti körúton a brit külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Az izraeli-palesztin erőszakhullám fellángolása nyomán arab vezetők kedden arra hívták fel a közel-keleti körúton tartózkodó Jack Straw brit külügyminisztert, hogy az európai országok tegyenek több erőfeszítést a béke megteremtése érdekében; arab részről hűvös fogadtatásra talált az a brit szándék, hogy London támogatást szerezzen az Irakkal kapcsolatos új ENSZ-határozathoz.
Vágólapra másolva!

Straw közel-keleti körútja első állomásán, Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel, Ahmed Maher külügyminiszterrel és Amr Muszával, az Arab Liga főtitkárával folytatott megbeszélést. A találkozó után Musza újságíróknak elmondta: nagyobb és hatásosabb európai hozzájárulást sürgetett az izraeli-palesztin béke megteremtése érdekében. Az arab országok nem szavakat, hanem tetteket várnak - hangoztatta Musza.

Körútjának második állomásán, Ammánban Straw II. Abdalláh jordániai királlyal tárgyalt. A királyi palota közleménye szerint az uralkodó a palesztin területeken dúló erőszakhullám beszüntetését és a békefolyamat újjáélesztését célzó komoly erőfeszítéseket szorgalmazott. Straw elsősorban ahhoz az ENSZ-határozathoz igyekszik arab támogatást szerezni közel-keleti körútján, amely lehetővé tenné az Irakkal szembeni katonai fellépést, ha Bagdad nem működik együtt a világszervezet fegyverzetellenőreivel.

George Bush amerikai elnök előző napi beszédére utalva Straw azt hangoztatta, hogy a háború nem elkerülhetetlen, de Bagdadnak le kell szerelnie tömegpusztító fegyvereit, vagy szembesülnie kell a következményekkel. Straw törekvése azonban hűvös fogadtatásra talált Kairóban. Az egyiptomi külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a nemzetközi közösségnek az ellenőrök Irakba történő visszatérésére kell összpontosítania. Straw és a jordániai király ammáni megbeszélésén II. Abdalláh reményét fejezte ki, hogy az ellenőrök visszatérésének és feltételek nélküli működésének bagdadi engedélyezése megszünteti az Irakkal szembeni katonai fellépés indokoltságát.

A brit külügyminiszter közel-keleti körútja során Kuvaitba és Iránba is ellátogat.