Felmentették a Mein Kampf kiadóját Csehországban

Vágólapra másolva!
A cseh legfelsőbb bíróság szerint nem lehet elítélni Adolf Hitler Mein Kampf című könyvének prágai kiadóját a fasizmus vagy a nácizmus népszerűsítése címén, mert ezek a mozgalmak már halottak. Ugyanakkor az ügyet visszautalták az alsóbb, a prágai városi bíróság hatáskörébe, hogy vizsgálja meg, nem létezik-e valamiféle újnáci vagy rasszista mozgalom, amely a Mein Kampfot ideológiai forrásként használja.
Vágólapra másolva!

A legmagasabb cseh bírói testület döntését Michal Zítko prágai könyvkiadó perében hozta meg. A Zítko tulajdonában lévő Otakar II. könyvkiadó 2000-ben több mint tízezer példányban jelentette meg Hitler könyvét mindenféle kísérő vagy magyarázó szöveg nélkül.

Később a prágai kerületi bíróság ötéves próbaidővel feltételesen hároméves szabadságvesztésre ítélte a könyvkiadót. A kiadónak még kétmillió koronás büntetést is kellett volna fizetnie. Zítko azonban megfellebbezte a döntést arra hivatkozva, hogy ő történelmi dokumentumot adott ki, amelyhez nem szükséges semmiféle kommentár. Az ügy azóta húzódik, s a felek fellebbezése útján került egészen a legfelsőbb bíróság elé.

A testület véleménye szerint Zítko a könyv kiadásával nem támogathatta a fasizmust vagy a nácizmust, mert ezek a mozgalmak már halottak. "A népszerűsítést nem vonatkoztathatjuk a hitleri nácizmusra, mert ez a mozgalom a maga eredeti formájában a Mein Kampf kiadásának idején (tehát 2000-ben) már nem létezett" - olvasható a bírósági döntés indoklásában. Mindamellett a testület az ügyet most visszautalta az alsóbb, a prágai városi bíróság hatáskörébe. Felhívta a figyelmet arra, hogy az előbb említett okok miatt meg kell majd vizsgálni, nem létezik-e valamiféle újnáci vagy rasszista mozgalom, amely a Mein Kampfot ideológiai forrásként használja.

Vezető cseh politikusok megdöbbenéssel fogadták a bíróság állásfoglalását, s egybehangzóan úgy vélik: a döntés hibás, mert a nácizmus és a fasizmus még távolról sem holt mozgalmak. "Amennyiben valóban úgy döntött a legfelsőbb bíróság, hogy a nácizmus halott mozgalom, akkor ez számomra teljesen érthetetlen és efogadhatatlan" - nyilatkozott Stanislav Gross miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. Megjegyezte: ha ez így volna, akkor a rendőrségnek tétlenül kellene szemlélnie minden újfasiszta megmozdulást. "Én azonban továbbra is mindent megteszek annak érdekében, hogy a leghatározottabban elnyomjunk minden újfasiszta és újnáci jelenséget" - mondta a miniszter.

Tomás Sokol a könyvkiadó védőügyvédje szerint a legfelsőbb bíróság döntése helyes, mert Zítko a Mein Kampf megjelentetésével valóban semmiféle mozgalmat nem támogatott.

Csehországban eddig három alkalommal adták ki a Mein Kampfot, de mindig magyarázó jegyzetekkel ellátva. Zítko ennek elmaradását azzal magyarázta, hogy a könyvet mint történelmi dokumentumot adta ki, amely szerinte amúgy is nyilvánosan hozzáférhető könyvtárakban.

Az első kiadás, amely a Mein Kampf német és cseh szövegét tartalmazta, rövid időn belül elfogyott. A cseh sajtóban is különféle vélemények láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy törvénysértésről van-e szó, vagy pedig a vitatott könyv történelmi dokumentumként szabadon terjeszthető. Az utánnyomás terjesztését azonban a hatóságok megakadályozták, a kinyomtatott köteteket lefoglalták, míg Zítko ellen eljárás indult.