Kameruné lett egy olajban gazdag félsziget

Vágólapra másolva!
Kamerun javára döntött csütörtökön a hágai Nemzetközi Bíróság a nyugat-afrikai ország és szomszédja, Nigéria határvitájában, amelynek tétje az olajtartalékokban gazdag Bakassi-félsziget volt. A Guineai-öbölben fekvő, mintegy ezer négyzetkilométer alapterületű, mocsaras félszigeten olyan nagyok az olajkészletek, hogy e térség szakértők szerint alternatív olajforrás lehet a  Perzsa-öböllel szemben az amerikai és más országbeli olajimportőrök  számára. 
Vágólapra másolva!

A gyarmati időkből származó határvonal körüli vita 1993-ban éleződött ki Nigéria és Kamerun között: a két ország kölcsönösen törvénytelen behatolással vádolta egymást, hadseregeik között időről időre fegyveres incidensek törtek ki. Kamerun 1994-ben fordult az ENSZ-bírósághoz, hogy jelölje ki a két ország közötti határvonalat.

A hágai testület csütörtökön kihirdetett ítéletében kimondta: Nigéria minden tiltakozása ellenére továbbra is érvényes az az 1913 márciusában kötött brit-német szerződés, amelyben az akkori gyarmattartó hatalmak a Bakassi-félsziget körzetében kijelölték a határvonalat. A bíróság elismerte Kamerun fennhatóságát a két ország közös határának északi részén fekvő Csád-tó vitatott hovatartozású részein is, bár a Bakassi-félsziget és a tó között húzódó határvonal néhány kisebb szakaszán Nigéria javára döntött.

A hágai Nemzetközi Bíróság ítéletei nem kényszerítő erejűek, de Paul Biya kameruni és Olusegun Obasanjo nigériai elnök idén szeptemberben megállapodott, hogy tiszteletben tartják a hágai verdiktet. Diplomáciai források úgy vélik, hogy Nigéria megkísérel majd tárgyalásos úton kompromisszumos megoldást találni az olajtartalékok ügyében.

Mint az AP megjegyezte, az Irakkal szembeni esetleges amerikai katonai fellépés miatt az utóbbi időben mind erősebb gazdasági érdekek fűződnek a Guineai-öböl térségéhez. Amerikai olajtársaságok és stratégiai elemzők is szemet vetettek a térség hatalmas olajkészleteire, a befektetések ugrásszerűen megnőttek. Az Egyesült Államok a nyugat-afrikai térségből fedezi olajimportjának 15 százalékát, azaz körülbelül annyit, amennyit a Perzsa-öbölben fekvő Szaúd-Arábiától vásárol.