Vágólapra másolva!
Kuvaitban állomásozó amerikai katonák tüzet nyitottak szerda este egy azonosítatlan személyautóra, amelynek egyik utasa fegyvert szegezett rájuk.
Vágólapra másolva!

Kevesebb mint két nap leforgása alatt ez már a második olyan incidens, amelyben Kuvaitban szolgáló amerikai katonák voltak érintve. Kedden két kuvaiti állampolgár lelőtt egy amerikai tengerészgyalogost, egy másikat pedig megsebesített a kuvaiti partok közelében fekvő Failaka-szigeten, ahol közös amerikai-kuvaiti hadgyakorlat folyik.

Az amerikai védelmi minisztérium nevük elhallgatását kérő tisztségviselői elmondták, hogy a szerdai eset a 80-as úton, Kuvaitvárostól északra történt. Hadgyakorlatra tartó amerikai katonák járművét egy kuvaiti magántulajdonú autó előzte meg, és eközben a kuvaiti autó egyik utasa fegyvert szegezett az amerikaiakra. Erre az egyik katona rálőtt a kuvaiti autóra, és eltalálta annak motorháztetejét.

Megöltek egy amerikai tengerészgyalogost Kuvaitban/nagyvilag/20021008amerikai.html

Az AP jelentése szerint az incidens után az amerikai katonák megállás nélkül tovább hajtottak, míg a kuvaiti autó lefutott az útról. Egyelőre nem tudni, hogy megsebesült-e valaki. Kuvaitban összesen mintegy tízezer amerikai katona teljesít szolgálatot.