Megkezdődött a szavazás Szerbiában

Vágólapra másolva!
Szerbiában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, ahol az első forduló két legjobbja mérkőzik meg egymással. Az első fordulóban harmadik helyet megszerző ultranacionalista párt elnöke, Vojislav Seselj a választás bojkottálására szólított fel, így elképzelhető, hogy még a két héttel ezelőtti szavazásnál is kevesebben adják le szavazatukat, ezzel érvénytelenítve az elnökválasztást.
Vágólapra másolva!

A szerbiai elnökválasztás második fordulójában az első forduló két legjobbja, Vojislav Kostunica jugoszláv államfő és Miroljub Labus külgazdasági kapcsolatokért felelős szövetségi miniszterelnök-helyettes mérkőzik meg egymással. Az első fordulóban Kostunicára a szavazók 30,89 százaléka adta voksát, Labus a szavazatok 27,36 százalékával lett a második. A harmadik helyen az ultranacionalista párt elnöke, Vojislav Seselj végzett a voksok 23,4 százalékával.

Seselj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke a második forduló bojkottálására szólított fel, arra hivatkozva, hogy az első fordulóban szabálytalanságokat tapasztaltak. A radikálisok bojkottja érvénytelenné teheti az elnökválasztást, és ez esetben meg kell ismételni az egész eljárást. Az első fordulóban rendkívül alacsony, alig több mint 55 százalékos volt a részvételi arány, és ez is hozzájárult a radikális pártvezető jó eredményéhez. A korábbi tapasztalatok szerint a második fordulóban kevesebben mennek el szavazni Szerbiában.

A felmérések szerint Kostunica számít esélyesebbnek, mert ő gyűjtheti be a nacionalista szavazók voksait. Amennyiben viszont Seselj hívei fegyelmezettek és megfogadják a bojkott-felhívást, akkor Zoran Djindjic miniszterelnöknek és jelöltjének, Labusnak kedveznek, akik így időt nyerhetnek a következő elnökválasztásig. Seselj pedig arra számíthat, hogy a megismételt kampányban újabb híveket szerezhet, és bejut a második fordulóba.