Újabb vizsgák elé állítaná a tagjelölteket Hollandia

Vágólapra másolva!
A szerdán lemondott, jelenleg ügyvezető holland kormány egy új, az eddigieknél szigorúbb EU-bővítési javaslatot készít. A tervezet szerint jövőre, közvetlenül a tíz tagjelölt ország csatlakozása előtt egy végső ellenőrzést végeznének mindegyik érintett országban. Azt vizsgálnák, hogy a jelöltek valóban teljesítették-e a csatlakozási feltételeket. Amelyik ország fennakad az ellenőrzésen, nem csatlakozhatna 2004-ben az unióhoz, csak évekkel később.
Vágólapra másolva!

Az ügyvezető holland kormány olyan javaslaton dolgozik, amely lehetővé tenné egyes EU-tagjelölt országok felvételének elhalasztását, ha azok nem felelnek meg a csatlakozási feltételeknek. A Reuters szerint ugyanis a holland kormány azt javasolná, hogy jövőre még egy végső ellenőrzést végre kellene hajtani, kiderítendő, hogy valóban az összes, most felvételre javasolt ország teljesíti-e a kritériumokat. Ha valamelyik ország nem tett eleget korábbi vállalásainak, nem csatlakozhatna 2004-ben.

A belső villongások miatt szerdán lemondott, azóta ügyvezetőként tevékenykedő, korlátozott mozgástérrel és döntési jogosítványokkal rendelkező kormány liberális tagja, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért elsősorban Lengyeloszág, Lettország és Szlovákia felkészültségét kédőjelezi meg olyan területeken, mint az élelmiszer-biztonság, vagy a vámszabályozás.

Az uniós tagállamok vezetői október 24-én és 25-én tanácskoznak Brüsszelben az EU-bővítésről, és várhatóan zöld jelzést adnak tíz tagjelölt államnak, köztük Magyarországnak ahhoz, hogy a december közepi koppenhágai csúcstalálkozón befejezzék a csatlakozási tárgyalásokat, s 2004-ben beléphessenek a szervezetbe. A belépést azonban megnehezítheti a holland kormány új javaslata mellett a szombati írországi népszavazás is, amennyiben a többség nem szavazza meg a nizzai szerződést.