Jugoszláv közvetítéssel jutott fegyverekhez Irak

Vágólapra másolva!
A jugoszláv kormány kedd este rendkívüli ülést tartott, mert sajtóértesülések szerint egy boszniai vállalat - az ENSZ embargóját megsértve - a Jugoimport nevű belgrádi külkereskedelmi cég segítségével fegyvereket szállított Iraknak. A kabinet a jugoszláv cég vezetőjét és a védelmi tárca egyik irányítóját menesztette, és ígéretet tett az ügy tisztázására.
Vágólapra másolva!

A Boszniában állomásozó nemzetközi békefenntartó haderő (SFOR) egy hónappal ezelőtt kezdett vizsgálódni a boszniai Szerb Köztársaság területén található Orao nevű vállalatnál, mert felmerült a gyanú, hogy a cég illegálisan katonai felszerelést szállít Iraknak. Ezek után - sajtóértesülések szerint - az Egyesült Államok nagykövetsége tájékoztatta a szarajevói kormányt: az Orao a jugoszláviai Jugoimport nevű, állami külkereskedelmi vállalat közvetítésével repülőgép-alkatrészeket szállított Iraknak.

Az ügyben rendkívüli ülést tartott a jugoszláv kormány, melyen leváltották Jovan Cekovicot, a Jugoimport vezérigazgatóját és Ivan Djokic helyettes védelmi minisztert, aki fegyverek és katonai felszerelés forgalmazásáért volt felelős a tárcánál. A kormány azonnali vizsgálatot rendelt a fegyvereket gyártó és forgalmazó jugoszláviai vállalatoknál, és utasította a Jugoimportot, hogy azonnal zárja be bagdadi kirendeltségét. A közlemény szerint a kormánybizottság alakul, amely kivizsgálja, hogy a védelmi minisztérium érintett-e az ENSZ-embargót sértő fegyverügyletben. Dusan Mihajlovic belügyminiszter a kabinet ülése után közölte: reméli, hogy az ügy nem befolyásolja Jug

oszlávia nemzetközi megítlélését és az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatait - adta hírül a CNN, miközben emlékeztet: az Irak elleni embargót megszegő országok ENSZ-szankciókra számíthatnak.

A belgrádi Jugoimportnál határozottan cáfolták a Sajtóértesüléseket és közölték: elképzelhető, hogy magánszemélyek bonyolították a tranzakciókat, akik a cég nevét jogosulatlanul használták.