Újra orvosok a moszkvai túszoknál

Vágólapra másolva!
Péntekre virradó éjjel újra orvosokat engdtek be a csecsenek a moszkvai színházba. A korábban ott járt két jordániai orvos szerint azonban a túszok száma nagyobb a becsültnél: legalább 800-at láttak. Az orvosok körülbelül harminc gyereket számoltak össze, és több felnőtt betegről számoltak be, akiknek gyógyszer és orvosi ellátás kellene.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

A csecsen terroristák által szerda este elfoglalt moszkvai Melnyikov utcai kultúrpalotából érkezett csütörtök hajnali hírek szerint jóval több túszt tartanak a csecsen terroristák fogva, mint korábban sejtették. A bent járt két jordániai orvos szerint legalább 800 embert tartanak fogva. Az orvosok körülbelül harminc gyereket számoltak össze - köztük egy epilepsziás kislányt -, és több felnőtt beteget láttak, akiknek folyamatos orvosi ellátásra, és gyógyszerekre, elsősorban nyugtatókra lenne szükségük. A terroristák azonban élelmet sem engednek be az épületbe.

Közben péntekre virradóra újabb külföldi orvoscsoportot engedtek be az épületbe. A túszejtők ragaszkodtak ahhoz, hogy csak külföldi állampolgárságú orvosok férhessenek a foglyokhoz.

Korábban az épületet megszálló fegyveresek 3 csoportra osztották a 700 túszt: külön helyezték el a körülbelül 20 ukrán állampolgárt, a többi külföldit, illetve az oroszokat.

Elemzések, riportok a moszkvai túszdrámáról/nagyvilag/20021024elemzesek.html

Jelenleg is a terroristákkal tárgyal a liberális Jabloko tömörülés elnöke, Grigorij Javlinszkij. Csütörtök este Mark Franketti, a brit Sunday Times tudósítója is találkozott a fegyveresek vezetőjével Movszar Barajevvel. Franketti szerint a parancsnok nem tartja magát és embereit terroristáknak, mivel nem pénzt és repülőgépet, hanem az orosz csapatok csecsenföldi kivonását követelik. Barajev azt is közölte, hogy a fegyvereseknek jó a hangulatuk, mivel legfőbb vágyuk volt hogy mártírok lehessenek.

Hírek szerint a terroristák ukrán diplomatáknak átadták követeléseiket, amelyek teljesítése fejében szabadon engedik a 23 ukrán állampolgárságú foglyot - a legnépesebb csoportot a külföldi túszok között. A feltételek részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Egy képviselő szerint Jelcint akarták elfogni a támadók

A hatóságok egyelőre keresik a választ arra, hogy a terroristák vajon miért a moszkvai golyóscsapágy gyár volt kultúrpalotáját szemelték ki. Egyes vélemények szerint a látogatók nagy száma - a színház több mint 1000 férőhelyes - és a túszejtés szempontjából kedvező elhelyezkedése és az épület belső beosztása vezette a támadókat. Sajátos verzióval állt elő Alekszej Mitrofanov, a Vlagyimir Zsirinovszkij nevével fémjelzett liberális demokrata párt parlamenti képviselője. Szerinte a terroristák Borisz Jelcin volt orosz elnököt akarták elfogni, aki egy másik musicalt, a "42. utcát" tekintette meg szerda este egy moszkvai színházban. A terroristák esetleg téves információval rendelkezhettek, vagy valami megzavarta őket, és ezért ejtették túszul a "Nord-Ost" című darab nézőit és színészeit.

Az NTV orosz televízió által közölt információk szerint Washington komolyan fontolgatja, hogy többéves nyomás után a terrorszervezetek "fekete listájára" teszik a csecsen szakadárokat. Az oroszok megjegyzik, hogy a külföldi túszok között több olyan állam polgárai - például britek - is vannak, amelyek mindeddig befogadtak csecsen szakadárokat. Ha Washington valóban így dönt, akkor a jövőben amerikai állampolgárok nem léphetnek kapcsolatba a szakadár mozgalom tagjaival, zárolják bankszámláikat, és nem utazhatnak be az Egyesült Államokba.

Nagyon valószínű a kapcsolat az al-Kaidával

Az orosz híradások egyre szilárdabban valószínűsítik a túszejtők és az al-Kaida terrorszervezet kapcsolatát. Ugyancsak az NTV emlékeztetett arra, hogy Oszama bin Laden afganisztáni táboraiban a nemzetközi terroristákat kiképezték stadionok és színházak elfoglalására is. Emellett nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy a moszkvai túszejtő akcióra véletlenül került sor szinte egy időben az indonéziai, Fülöp-szigeteki merényletekkel, a francia hadihajó jemeni felrobbantásával és a washingtoni orvlövész gyilkosságaival.

Orosz vélemények szerint iszlám fundamentalista kapcsolatra utalnak az al-Dzsazíra katari televízióban a túszejtőkről közölt képek is: Csecsenföldön a hívők körében is nagyon ritka a hagyományos iszlám öltözék viselete, a moszkvai csecsen terrorista nők viszont ilyen ruhában vannak.