Hasadóanyagnyomok az al-Kaida alagútjaiban

A The Washington Times szerint az al-Kaida hasadóanyagot rejtegethet Afganisztánban. A The New York Times pedig arról ír, hogy úgyszólván érintetlen Oszama bin Laden délkelet-ázsiai terroristahálózata, felszámolása viszont ma nehezebb, mint egy évvel ezelőtt lett volna.

Az al-Kaida délkelet-ázsiai halózata érintetlen 

Az al-Kaidának az elmúlt 10 évben Délkelet-Ázsiában kiépített hálózata talán veszélyesebb és még izzóbban Amerika-ellenes, mint egy évvel ezelőtt volt - írja a The New York Times című napilap hétfői számában. Az újság hírszerzőkkel készített interjúk alapján közölte az írást.

A terrorhálózatot ugyanakkor most nehezebb felgöngyölíteni - írják. Az al-Kaida harcosait már nem táborokban képezik ki, ezeket nagyrészt már úgyis lebombázták vagy bezárták. A fegyverek összeállítását egyszerű konspirációs házak rejtekében is tanítani lehet. Az al-Kaida legfontosabb vezetői továbbra is szabadlábon vannak, és bármikor mozgósíthatják az alvó sejteket.

Az október 12-én Bali szigetén elkövetett terrorcselekményt figyelmeztetésnek kell tekinteni mind az Egyesült Államoknak, mind szövetségeseinek - olvasható a cikkben. Amerikai feltételezések szerint bin Laden már a kilencvenes években a térségbe küldte megbízható segédeit, hogy épüljenek be az ottani közösségekbe, akár házasság révén is.

Hasadóanyag is lehet az al-Kaida birtokában

A The Washington Times hétfői száma szerint biztonsági kérdésekkel foglalkozó körökben ma már munkahipotézis, hogy az al-Kaida hasadóanyaggal rendelkezik, amelyet valahol Afganisztánban rejteget, s legalább olyan nehéz megtalálni, mint Oszama bin Ladent, a terrorszervezet vezetőjét.

A nukleáris programra utaló első jel még karácsonykor került elő: kis sűrűségű,  238-as uránt találtak titkos alagutakban Kandahárnál, egy al-Kaida-bázis közelében. A mennyisége elegendő egy úgynevezett piszkos bomba elkészítéséhez. A hagyományos robbanóanyagból és hasadóanyagból álló piszkos bomba radiológiai fegyver, nem indít be láncreakciót, viszont nagy területen okozhat sugárszennyeződést.

Az uránt menekülés közben hagyhatták hátra, de a legértékesebb nukleáris anyagokat vagy eszközöket magukkal vihették - írja a lap. A hátrahagyott nyomok alapján a brit védelmi minisztérium és a a Clinton-kormány nukleáris kérdésekben illetékes államtitkára már év elején közölték: nem zárható ki, hogy a terroristák fegyvergyártáshoz megfelelő anyagokhoz jutottak. Az államtitkár azonban úgy véli: szinte lehetetlen, hogy az al-Kaida nukleáris robbanófejjel rendelkezik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK