Pánik a római Spanyol lépcsőn

Vágólapra másolva!
Tesztelni akarták a Streamnews című hírtelevízió újságírói, hogy milyen gyorsan reagálnak az olasz biztonsági szolgálat emberei egy esetleges terrortámadás esetén. Az újságírók Róma központjában azzal fenyegetőztek, hogy felrobbantják magukat. A Spanyol lépcsőn pánik tört ki.
Vágólapra másolva!

Robbanószerekkel megrakott tárnak látszó övet, drótokat, elemeket erősített magára egy olasz riporter és operatőr társa, majd szerda délben az olasz főváros központjában, a Piazza di Spagnán kiáltozni kezdtek: "Mindent a levegőbe röpítünk. Róma védtelen." A város egyik szimbólumának számító Spanyol lépcsőn rengeteg turista üldögélt, és az akció komoly pánikot keltett. Az operatőr folyamatosan kamerával vette, mi is történik Róma utcáin ilyen esetben. Végül az egyik járókelő értesítette a közelben állomásozó posztos rendőröket, akik elvezették a fenyegetőző riportereket. A rendőrség eljárást indított ellenük.

A Streamnews főszerkesztője az akció után azt mondta, hogy sejtelme sem volt róla, mire készülnek kollégái - olvasható a RAI olasz televízió internetes oldalán. A két riporter azt mondta, hogy olyan tudósítást szerettek volna készíteni, amely bizonyítja, mennyire felkészületlen az olasz főváros egy esetleges terrortámadásra.