Hajtóvadászat egy pedofil pap után

Vágólapra másolva!
Hajtóvadászat kezdődött egy pedofíliával gyanúsított katolikus pap után az Egyesült Államokban. A szökésben lévő Siegfried Widerat azzal vádolják, hogy 42 alkalommal molesztált 14 éven aluli gyermekeket.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok helyi, állami és szövetségi hatóságai is keresik azt a katolikus papot, akit pedofil bűncselekményekkel vádolnak. Az ügyészség szerint Siegfried Widera 1967-es felszentelése óta hét különböző államban, 42 alkalommal követett el gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket. Az áldozatok mind 14 év alatti gyermekek voltak.

A 61 éves Widerat még májusban akarták bíróság elé állítani, a pap azonban ahogy hírét vette a tárgyalásnak, előfizetett egy karibi útra, és eltűnt az országból. Néhány héttel ezelőtt állítólag visszatért az országba, de nem sokkal később újra eltűnt a hatóságok szeme elől - írja a CNN.

A hatóságok szerint Widera továbbra is veszélyt jelent a gyermekekre, ezért a lakosságot is kérték, segítsen a pap megtalálásában. A nyomozók arra gyanakodnak, hogy Wideranak testvérei nyújtanak segítséget a bujkálás során. A CNN megpróbálta elérni a pap hozzátartozóit, azonban nem sikerült megtalálnia őket.

Widera 1973-ban már állt bíróság előtt szexuális bűncselekmény miatt. A pap akkor beismerte, hogy több más gyermek jelenlétében szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorúval. A CNN információi szerint nem tisztázott, hogy Widera letöltötte-e a rá kiszabott börtönbüntetést. A hírcsatorna azt azonban tudni véli, hogy Widerat sem akkor, sem a mostani vádak nyilvánosságra kerülése óta nem fosztották meg papi tisztségétől.