Szombaton, a cseh szenátusi választásokon az ellenzékben lévő, jobbközép Polgári Demokrata Párt szerepelt a legjobban. A néhány hónappal ezelőtt kormányt alakított szociáldemokraták kisebbségben lesznek a felsőházban. A helyhatósági választásokon a kis pártok és a függetlenek szerepeltek jól.

A cseh kormánykoalíció elveszítette többségét a parlament felsőházában, a szenátusban. A részleges szenátusi választás hét végi 2. fordulójában az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a parlamenten kívüli kis pártok jelöltjei, valamint a függetlenek szerezték meg a most megújított 27 mandátum többségét. A három kormánypárt együttesen csak kilenc mandátumot szerzett, holott eddigi többségük megtartásához 16 felsőházi helyre lett volna szükségük. A 81 tagú felsőházban így a kormánykoalíciónak csak 34 szenátora lesz. A szenátori mandátum hat évre szól.

A hét végi részleges szenátusi választáson a Polgári Demokratikus Párt kilenc, a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) hét, míg a két kisebb koalíciós partner a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) és a Szabadság Unió-Demokratikus Unió (US-DEU), valamint az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) egy-egy mandátumot szerzett. A további nyolc megújult mandátum a parlamenten kívüli kisebb pártoké, illetve a függetleneké.

A szenátus jelenlegi összetétele a voksolás eredménye alapján tehát a következőképpen néz ki: ODS 26, KDU-CSL 14, CSSD 11, US-DEU 9, KSCM 3, míg a további 18 szenátusi hely a parlamenten kívüli pártoké, illetve a függetleneké. Ebben az utolsó csoportban a korábban parlamenti Polgári Demokrata Szövetségnek (ODA) 5 szenátora van, akiket azonban még korábban választottak meg. Az egykori kormánypárt ma már jelentéktelen tömörülés, s újabb pozíciókat a hét végén sem sikerült szereznie. A Václav Klaus vezette polgári demokraták szenátusi frakciója négy szenátorral megerősödött, míg a kereszténydemokrata néppárté öttel gyengült. A szociáldemokratáknak a korábbi 14 helyett csak 11 szenátoruk lesz a felsőházban. Az uniósok sorai nyolcról kilencre bővültek.

A részleges szenátusi választáson az idén is érvényesült a korábbi képlet: a képviselőházi választás győztese gyengébben szerepel a felsőházi választáson. A két választás eredményeképpen az alsóházban tehát mérsékelt baloldali többség van, míg a felsőházban a jobboldal van túlsúlyban.

Az ismert személyiségek közül megújította hatéves mandátumát Pavel Rychetsky (CSSD) a kormány alelnöke, igazságügy-miniszter, de távozik a testületből Václav Krása, az US-DEU egyik vezetője. Függetlenként szenátori mandátumot szerzett Vladimir Zelezny, a Nova kereskedelmi televízió vezérigazgatója. Zelezny volt egyébként az egyetlen, aki már az első fordulóban mandátumhoz jutott.

A második fordulóban 34 százalékos volt a részvételi arány. Ez ugyan tíz százalékkal több mint az első fordulóban, de még mindig alacsony. A szenátusi választás iránt egyébként már hagyományosan kisebb az érdeklődés, mint a képviselőházi választás iránt, amikor az emberek 60-70 százaléka járul az urnákhoz Csehországban.