Házi őrizetben bin Laden egyik felesége

Vágólapra másolva!
Nem hagyhatja el otthonát az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének egyik felesége, miután az amerikai hírszerzők azt remélik, hogy információkat kaphatnak tőle bin Ladenről. Amal al-Szadah házi őrizetét a jemeni rendőrség rendelte el.
Vágólapra másolva!

Házi őrizetbe helyezték és kihallgatták a tavaly őszi amerikai terrortámadások első számú gyanúsítottjának legfiatalabb feleségét. Amal al-Szadah családtagjait, apját és fivérét is kihallgatják, mert azt remélik, hogy tőlük információkat szerezhetnek Oszama bin Ladenről. A család egyelőre nem hagyhatja el jemeni házát. Erről a Sunday Times című brit lap számolt be vasárnapi számában.

Jemen hatékonyan együttműködik az Egyesült Államokkal a terroristák utáni nyomozásban. Amal al-Szadah lányával, Szafiával menekült el Kandahárból egy évvel ezelőtt, az amerikai bombázások kezdetekor.