Tizenheten meghaltak abban a repülőgép balesetben, amely Luxemburgban történt szerda délelőtt. A tragédiának öt súlyos sérültje is van. Az első értékelések szerint a sűrű köd okozta a balesetet.

Tizenheten meghaltak a Luxemburgban történt repülőgép balesetben. A fedélzeten tartózkodó 22 emberből - 19 utas, 3 fő személyzet - csak öten élték túl a tragédiát, őket súlyos állapotban szállították kórházba.

A luxemburgi Luxair légitársaság Fokker típusú gépe az ország fővárosától mindössze tíz kilométerre csapódott a földbe. A gép utasai között a luxemburgi közlekedési minisztérium közlése szerint több német üzletember is volt.

A tragédiában - amelynek pontos oka egyelőre nem ismert - nagy valószínűséggel közrejátszott a sűrű köd - jelentette a BBC. A közelben található repülőtér irányítótornyának munkatársai közölték, ők nem kaptak vészjelzést a géptől.

A belgiumi védelmi minisztérium három helikoptert is a helyszínre küldött, és Luxemburg kérésére egy katonai kórházat is készenlétbe állítottak a sérültek fogadására.

Luxemburgban utoljára 1982-ben történt repülőgép baleset, amelynek tíz halálos áldozata volt.