Két túlélő a luxemburgi balesetben

Vágólapra másolva!
Húsz ember veszette életét szerdán Luxemburgban, miután lezuhant egy Fokker típusú személyszállító gép. 17 személy azonnal meghalt, a baleset öt túlélője közül hárman a kórházban haltak bele sérüléseikbe.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Fotó: EPA

Luxemburg fővárosának közelében zuhant le szerdán egy Berlinből érkező járat. A gépen 22 ember tartózkodott, közülük 17-en azonnal életüket vesztették, az öt túlélő közül hárman a kórházban haltak bele sérüléseikbe. Az utasok többsége német üzletember volt.

A baleset közvetlenül azután történt, hogy a pilóta repülési magasság ellenőrzést kért az irányítóktól - mondta a CNN-nek egy illetékes. A szerencsétlenség idején sűrű köd borította a térséget, feltehetően ez hozzájárult a balesethez, melynek a pontos okát egyelőre nem tudni.

Luxemburgban utoljára 1982-ben történt repülőgép baleset, amelynek tíz halálos áldozata volt.