A republikánusok előretörése valószínűsíthető az USA-ban az első választási eredmények alapján. Így a szenátusban és az alsóházban is többségbe kerülhetnek a republikánusok, és a kormányzói posztok többsége is az övék lesz várhatóan. Mindez jelentősen növelheti Bush elnök mozgásterét. Az Egyesült Államokban magyar idő szerint kedden választottak szenátorokat, képviselőket és kormányzókat.

Megőrzik képviselőházi többségüket a republikánusok és valószínűleg a szenátusban is fölénybe kerülnek, ráadásul a kormányzói posztok többségét is ők nyerik - legalábbis erre lehet következtetni az exit poll felmérések és a szavazatok néhány százalékának összesítése után.

A republikánus előretörés egyelőre teljesnek tűnik, a képviselőházban 228-200, a szenátusban 50-46, a kormányzói posztokon 25-19 arányban vezetnek a jelenlegi adatok szerint a republikánusok a demokratákkal szemben.

Igaz, a kormányzóválasztásokon a demokraták több helyen is nyerni tudnak az előzetes erefdmények szerint, ahol eddig republikánus politikus irányította az államot, de így is több republikánus, mint demokrata kormányzója lesz az Egyesült Államoknak.

Floridában az elsőjelentések szerint Jeb Bush, az amerikai elnök testvére nyert demokarata kihívójával, Bill McBride-dal szemben. Florida azért volt mindkét fél, de elsősorban a republikánusok számára szimbolikus jelentőségű is, mert ennek az államnak a szavazataival lett elnök George W. Bush 2000-ben. Minden idők legszorosabb elnökválasztási küzdelmében Florida voksai döntöttek Bush javára.

A Floridáért folyó küzdelem azért is nevezhető presztízscsatának, mert az elnök öccse volt a republikánus kormányzójelölt. Bush elnök két hét alatt kétszer is személyesen kampányolt Floridában öccse mellett, de a demokraták is mindenkit bevetettek a siker érdekében: Bill Clinton és Al Gore járta az államot, hogy a demokraták jelöltjét népszerűsítse. Ennek ellenére a szerda reggeli eredmények alapján a republikánusok vitték el a kormányzói tisztség mellett a szenátori és a képviselői posztot is.

Sikerült megőriznie kormányzói helyét a republikánus George Patakinak is New Yorkban, így már a harmadik ciklusban irányíthatja az államot.

A választások érdekessége, hogy korábban szinte minden alkalommal a két elnökválasztás közötti voksolás a mindenkori elnök pártjának visszaesését hozta, most azonban a republikánusok - Bush pártja - törtek előre. Az időközi választásokon gyakorlatilag az elnök addigi teljesítményét ítélik meg a választók.

A jelenlegi eredmények alapján várhatóan jelentősen megnő az elnök mozgástere. A szerda reggeli adatok alapján ugyanis a szenátus és a képviselőház többsgének támogatására is számíthat Bush, ráadásul az államok többségét republikánus kormányzó irányítja. Így a jövőben nem kell a törvényhozás ellenállásával számolnia a politikailag kényes kérdésekben sem az elnöknek.

Az első eredmények alapján Észak-Karolina, Dél-Karolina,Texsas, New Hampshire, Georgia szenátori helyei a republikánusoké  lesznek, Arkansasban, Louisianaban és New Jerseyben a demokraták állank jobban. A CNN szerint republikánus szenátora lesz a következő körzetekben: Kenttucky, Virginia, Mississippi, Kansas, Alabama, Oklahoma, Wyoming, Nebraska, Új Mexikó, Idaho és Tennesssee.

Demokrata szenátor lehet a befutó Nyugat-Virginiában, Illionisban, Delawareban, Michiganben, Rhode Islandon, Massachusettsben és Iowában.

A kormányzóválasztásokon Floridában, New Yorkban, Ohióban, Texasban, Georgiában, Marylanden, Dél-Karolinában, Massachusettsben,  New Hampshire-ben, Arkansasban, Rhode Islandon republikánus, Tennessee-ben, Iowában, Kansasben, Michiganben, Új Mexikóban, Pennsylvaniába, Illinoisban demokrata győzelem várható.