Irak állítólag néhány napon belül választ ad az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki határozatára. Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter szerint a határozat megvédte országát az amerikai támadástól. A Szaddám Huszein fia tulajdonában lévő Bábel című iraki napilap szerint tárt karokkal várják a leszerelési ellenőröket.

Bár a Biztonsági Tanács által hozott 1441-es számú határozat rossz és igazságtalan, Irak vezetése higgadtan tanulmányozza azt, és a következő napokban megfelelő választ ad - adta hírül hivatalos forrásokra hivatkozva az iraki hírügynökség, az INA.

Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter szombaton Kairóban úgy értékelte: a BT-határozat révén "a nemzetközi közösségnek sikerült elhárítania, hogy az Egyesült Államok az erő alkalmazása mellett döntsön Irakkal szemben". Egyiptomi kollégájával, Ahmed Maherrel folytatott tárgyalása után Szabri újságírók előtt úgy vélekedett, hogy "a nemzetközi közösség nem ugyanazt az irányvonalat követi, mint az amerikai gonosztevők".

A Szaddám Huszein elnök egyik fia, Udaj által birtokolt Bábel című napilap szombaton azt írta, hogy az iraki elnök nem fog okot szolgáltatni az Egyesült Államoknak a katonai támadáshoz. "Iraknak nincs mit titkolnia és tárt karokkal várja az ENSZ leszerelési ellenőreit" - fűzi hozzá a Bábel.

Az egyhangúlag meghozott döntésben a BT tömegpusztító fegyvereinek leszerelésére szólította fel a közel-keleti országot, s ellenkező esetre súlyos következményekkel fenyegette meg. A határozat hét napot ad Bagdadnak, hogy elfogadja a határozatban foglalt leszerelési követeléseket, és 30 napot arra, hogy pontos és teljes nyilatkozatot tegyen vegyi, biológiai és nukleáris fegyverprogramjainak állásáról.