Menekültek szálltak meg egy francia templomot

Három nap után sem hajlandó elhagyni a franciaországi Calais egyik templomát a főleg kurdokból és afgánokból álló menekültcsoport. A menekültek Nagy-Britanniába tartanak, ezért nem fogadják el a francia hatóságok menedékjogra vonatkozó ajánlatait.

Több tucat Nagy-Britanniába tartó menekült tartózkodik három napja a franciaországi Calais egyik templomában. A menekültek - akik között főleg iraki kurdok és afgánok vannak - addig nem hajlandók elhagyni a templomot, amíg a hatóságok nem biztosítják számukra, hogy beköltözhetnek a Vörös Kereszt közelben lévő táborába.

Azoknak ugyanis, akiknek sikerül bejutniuk a táborba, jóval egyszerűbb eljutniuk Nagy-Britanniába. A franciák azonban áprilisban - brit nyomásra - bezárták a tábor kapuit, és a templomban tartózkodó menekülteket sem akarják beengedni - írja a BBC.

A francia hatóságok azt az ajánlatot tették a menekülteknek, hogyha elhagyják a templomot, akkor öt napot biztosítanak számukra ahhoz, hogy politikai menedékjogért folyamodjanak, és így Franciaországban maradhassanak. Harmincan éltek ezzel a lehetőséggel, és elhagyták a templomot, további hetvenen azonban ragaszkodnak eredeti követelésükhöz.

A templomot Calais kommunista polgármestere, Jacky Henin bocsátotta a menekültek rendelkezésére. A hatóságok azóta több határidőt is szabtak az épületből való kivonulásra, attól azonban tartózkodtak, hogy erővel kényszerítsék a menekülteket a templom elhagyására.

A polgármester a belügyminiszterrel, Nicolas Sarkozyvel folytatott megbeszélései után azonban úgy nyilatkozott, elszánták magukat arra, hogy cselekedjenek.

Hat évvel ezelőtt, egy hasonló eset kezelésénél a hatóságok komoly presztízsveszteséget szenvedtek. Akkor illegális bevándorlók szálltak meg egy templomot, akiket végül a helyszínre küldött rendőrök űztek ki az épületből.