Többezres diáktüntetés Teheránban

Néhány százról az elmúlt napokban többezresre nőtt az a tömeg, amely e teheráni egyetemi negyedben tüntet egy író-tanár nemrég született halálos ítélete ellen. A tanárt azért ítélték el, mert azt mondta, hogy a muzulmánoknak nem kellene vakon követniük egy vallási vezetőt.

Negyedik napja tart a diákok tüntetése az iráni fővárosban. A tüntetők az iráni igazságszolgáltatás tévedései ellen tiltakoznak. Az ország legfelsőbb vallási vezetője és a haderő főparancsnoka, Ali Khamenei ajatollah arra figyelmeztetett, hogy amennyiben nem sikerül elsimítani a kialakult konfliktusokat, félő, hogy a mostaninál jóval nagyobb elégedetlen tömeg vonulhat az utcára.

Szombat este kezdett tüntetni a teheráni egyetem előtt ötszáz diák, Hasem Aghazsari reformszellemű író és tanár halálos ítélete miatt. A teheráni nagygyűlésen részt vevő diákok számát kedden már két-háromezerre becsülték, csatlakozott hozzájuk több professzor is, arról a tanszékről, ahol az író órákat adott. A diákok gyűléseket tartottak más iráni városokban is. A rendfenntartó erők Teheránban megakadályozták, hogy a diákok az egyetemi negyedből a városba vonuljanak.

A diákok azt rótták fel Mohammed Khatami elnöknek, hogy nem szállt szembe az írót sújtó ítélet meghozóival. A diákok körében népszerű Hasem Aghazsarit azért ítélték halálra, mert egy beszédében az iszlám megreformálását szorgalmazta, és kijelentette, hogy a muzulmánoknak nem kellene vakon követniük egy vallási vezetőt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK